Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírói elfogatóparancs Kulcsár Attila ellen

Bírói elfogatóparancsot bocsátott ki a Bécsben elfogott Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Bíróság kedden. "A Fővárosi Bíróság döntött az ügyészség bírói elfogatóparancs kibocsátása iránti indítványáról és a végzést az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően átteszi az Igazságügyi Minisztériumhoz" - mondta a bíróság sajtótitkára, aki további információkat nem közölt a döntésről.


Dátum: 2003-07-22 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:20.154471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bírói elfogatóparancs a kiadatási eljárás eredményes lefolytatásához szükséges, tartalmazza a gyanúsított személyi adatait illetve a gyanúsításban szereplő cselekmények büntető törvénykönyvi hivatkozását.

Ha Kulcsár Attila hozzájárul ahhoz, hogy egyszerűsített kiadatási eljárás keretében hozzák haza, ez 40 napon belül megtörténik. Ebben az esetben az osztrák hatóságoknak nem kell bevárniuk a magyar szervek döntéseit - közölte korábban az Igazságügyi Minisztérium munkatársa.

Rendes - nem egyszerűsített - eljárásban a Fővárosi Bíróság küldi meg az elfogatóparancsot az igazságügyi tárcának, majd az igazságügy-miniszter hozza meg a végső döntést a kiadatási kérelem előterjesztéséről.

Az osztrák igazságügy-miniszternek küldik meg a kiadatási kérelmet, az ottani bíróság határoz a kiadatás jogi feltételeinek meglétéről, majd az osztrák igazságügy-miniszter hozza meg a kiadatás kérdésében a végső döntést.

Az egyszerűsített kiadatási eljárás lehetőségével kapcsolatban Bánáti János ügyvéd, a bróker magyar védője korábban elmondta: osztrák kollégájával egyeztetve választják majd ki az ügyfele érdekeinek leginkább megfelelő védői taktikát.

Arra a kérdésre, hogy Kulcsár Attila esetében igaz-e az a gyakorlati tapasztalat, hogy a külföldön fogva tartottak többnyire nem zárkóznak el gyors hazaszállításuktól, Bánáti János annyit mondott: "erről a kérdésről nem lehet általánosságban beszélni, minden ügy egyedi".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek