Logikus, ha a ciklus végéig ugyanazok a feltételek maradnak
A Fidesz ügyvezető alelnöke helyesnek tartaná, ha a képviselők önkormányzati posztjait érintő új összeférhetetlenségi szabályok nem a következő parlament megalakulásakor, hanem 2014 októberétől, a helyhatósági választással lépnének hatályba.
Dátum: 2012-11-10 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:22.857715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos - aki egyben Debrecen polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke - ezt azután nyilatkozta pénteken az MTI-nek, hogy az Index csütörtökön arról írt: ha elfogadják az összeférhetetlenség hatályba lépésének módosítását érintő javaslatot, akkor a 2014-es országgyűlési választás után még egy fél évig nem kellene lemondaniuk a polgármesteri tisztségükről azoknak a politikusoknak, akiket a következő ciklusra újraválasztanak képviselőnek.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, logikus, ha a ciklus végéig ugyanazok a feltételek maradnak, amivel az érintettek 2010-ben vállalták a polgármesterséget, képviselőséget - és amellyel megválasztották őket. Ehhez hasonlóan nyilatkozott az MTI-nek Kósa Lajos is, aki közölte: a helyhatósági szövetségek az önkormányzati törvény elfogadásakor jelezték, az lenne a helyes, ha az új összeférhetetlenségi szabályok a következő önkormányzati választással lépnének hatályba, hiszen azokra, akiket 2010-ben megválasztottak önkormányzati tisztségviselőknek, még más formában vonatkoztak az összeférhetetlenségi előírások. Felmerült emellett az is, hogy az új fizetési besorolások az önkormányzati képviselők és polgármesterek esetében szintén a következő önkormányzati választással lépjenek hatályba - tette hozzá, közölve, mindkét esetben helyesnek tartja, ha az új rendszer 2014 októberétől indul. Végül elmondta, kedden találkozik az önkormányzati szövetségek vezetőivel, és ha ott rábólintanak a javaslatokra, azokat a parlamentnek is benyújtják.