Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypárti képviselőcsoport nem ellenzi a normakontrollt

A Fidesz mindenképpen szeretné, ha lenne előzetes alkotmánybírósági normakontroll az új választási eljárási törvényről, ennek technikai formája azonban még nem dőlt el - mondta Kósa Lajos pénteken.


Dátum: 2012-11-10 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:23.207203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szeretnénk, hogy ha előzetes normakontroll lenne, de hogy ezt pontosan milyen technikai megoldással érjük el, képviselők egy része kezdeményezi vagy más kezdeményezi, ezt még nem tudom megmondani" - nyilatkozta a Fidesz ügyvezető alelnöke. Az MTI azután kereste meg a politikust, hogy a hvg.hu a héten arról írt, az előzetes tervekkel ellentétben a Fidesz képviselőcsoportja mégsem kér előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárási törvénytervezetről. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a hírportálnak azt mondta, a kormánypárti képviselőcsoport nem ellenzi a normakontrollt, szeretnék, ha az Ab véleményezné a tervezetet, és megvizsgálná, hogy az nem ütközik-e az alaptörvénybe. Viszont szerinte a frakcióban az a közös álláspont, hogy a tervezet egészében nem alkotmányellenes, ezért rosszul nézne ki, ha ezzel a meggyőződéssel szemben mégiscsak kérnének alkotmányossági vizsgálatot.

Kapcsolódó elemek