Kósa: Az állam is jól fog járni és a bankok is
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az M1 A Lényeg című műsorában azt mondta: Debrecen nincs a legeladósodottabb települések között, a megyei jogú városok mezőnyében fajlagosan a középmezőnyben helyezkedik el.
Dátum: 2012-11-12 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:37.995381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debrecen adóssága tehát ugyan valóban megháromszorozódott, azonban ez alatt az időszak alatt mára 275 milliárd forint lett a város vagyona, ellentétben azzal a 28 milliárd forinttal, amit Kósa Lajos polgármesterként átvett.
Mint mondta, ebben van technikai vagyonnövekmény is, de a beruházások, közműfejlesztések mind a város vagyonát növelték - tette hozzá kiemelve, hogy óriási vagyongyarapodás is jellemző nemcsak Debrecenre, haanem például a fentebb említett Gelse település esetében is, hiszen bár felvettek egy hitelt, de építettek például egy termálfürdőt, melynek értéke van.
A tárgyalásokat Kósa Lajos a nagy boksztalálkozókkal hasonlította össze, melyek előtt hangosak a beharangozók, de azok csak a show részei. „A nemzetközi hitelminősítők kockázatokat vázolnak fel, de ezek mind a pozíciófogás részei. Senki sem önsorsrontó, a bankok sem szeretnének tönkremenni, mi sem szeretnénk olyan helyzetbe belemenni, ami az ország pozícióját akárcsak rövidtávon is csökkenti, vagy veszélyezteti”. Hozzátette: meg fognak tudni egyezni.
Arra a felvetésre, hogy februárig jelölték ki a határidőket, azt mondta: a négy hónap elég lesz, hiszen mindkét fél elemi érdeke, hogy megegyezzenek. Mint mondta, a bankok érdeke, hogy a bizonytalanná váló önkormányzatok eszközeiket próbálják meg biztosabbra váltani. "Egy állam által kiváltott önkormányzati hitel sokkal biztosabb. Enélkül az önkormányzati rendszer működőképessége megbicsaklik, ezért érdekünk a megállapodás". Az előzetes találgatások szerint 10 százaléknyi leírást el tudna fogadni a bankrendszer, a kormányzati oldalról pedig 25 százalékra tippeltek, de ezt nem kell komolyan venni, "csak puhítják az ellenfelet" Kósa Lajos szerint. "Méltányosan meg tudunk egyezni, az állam is jól fog járni és a bankok is".