Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A diákok jelentkezésükkel fognak szavazni"

A hasonló gondolkodás a német-magyar együttműködés sikerének alapja - mondta a kormányszóvivő.


Dátum: 2012-11-12 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:40.512059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kecskeméten jövőre már teljes kapacitással működik a Mercedes gyár, a jelenlegi 30 ezer után 2013 januárjától évi 100 ezer autót gyártanak, lesz olyan típus is, amely kizárólag Magyarországon készül majd, a kormányfő szerint ez iparpolitikai siker – mondta Orbán Viktor MTI-nek adott hétvégi interjúja kapcsán Giró-Szász András a 180 percben. A kormányszóvivő kijelentette: a magyar kormány és a német ipar gazdaságról alkotott képe megegyezik, ezért is tudnak sikeresen együttműködni.

A felsőoktatás átalakításáról szólva az eladósodás elleni intézkedésekre emlékeztetett a kormányszóvivő, ide sorolva a végtörlesztés és az árfolyamgát intézményét, a köznevelési, egészségügyi intézmények átvételét, továbbá az önkormányzatok adósságának átvállalását. Ebbe a sorba illeszkedik a felsőoktatási adósságrendezés is, amihez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a „diákok fognak szavazni a jelentkezésükkel”, mely felsőoktatási intézmény élvezi a bizalmukat. Az államnak ezekre, nem pedig a kevésbé népszerű vagy színvonaltalan intézmények integrációjára kell fektetnie a hangsúlyt – fogalmazott Giró-Szász András a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Kapcsolódó elemek