Papcsák: Nem engedem az igaztalan bántást
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester kijelentette: nem fogadja el a nagy nyilvánosság előtt gyalázkodást, és nem enged igaztalan bántásokat.
Dátum: 2012-11-12 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:45.726404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel azzal összefüggésben, hogy a Népszava szombati számában azt írta: a XVI. kerületi rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat az Ezren tüntettek Papcsák ellen című, áprilisi Népszava online-cikk négy internetes kommentelője ellen. Később a hír24 is jelezte, hogy hasonló eljárás indult a portál egyes hozzászólói ellen is.
A kerületvezető kijelentette: mindenki számára szabad a vélemény, s elfogadja, hogy közszereplőként többet kell elviselnie. Azt azonban nem fogadja el - tette hozzá -, hogy bárki "nagy nyilvánosság előtt gyalázkodjon, hazugságokat állítson, nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tegyen, gyalázza a családomat".
Ezt a kialakult bírói gyakorlat sem engedi - mutatott rá. Papcsák Ferenc arról is beszámolt, hogy a konkrét ügyben a bíróság elindította az eljárást. Hangsúlyozta: nem fogja engedni, hogy igaztalanul bántsák. "Lenáciztak, amit külön sérelmezni kell" - jelentette ki a polgármester.