Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

HM: megkezdődött a NATO válságkezelési gyakorlata

Megkezdődött - Magyarország részvételével - a NATO éves válságkezelési gyakorlata (CMX 12) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Dátum: 2012-11-12 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:46.070343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A közlemény szerint az idei gyakorlaton 27 NATO-tag és két partnerország - mintegy 2500 fő - vesz részt. Az elképzelt válsághelyzetben fokozódó vegyi, biológiai, nukleáris fenyegetés, a tömegpusztító fegyverek elterjedése, és a NATO stratégiai intézményei ellen végrehajtott nagyszabású kibertámadás történik.

A gyakorlat forgatókönyve teljes mértékben kitalált eseményeken alapul, elképzelt földrajzi környezetben játszódik, ugyanakkor valós veszélyek elhárításának gyakorolására ad lehetőséget - hangsúlyozták. A HM szerint Magyarország számára ez kiváló alkalom a hazai válságkezelési rendszer döntéshozatali folyamatainak, valamint a NATO-központtal és a tagországokkal való együttműködés gyakorlására.

A gyakorlat tervezésben és a végrehajtásban - Izland kivételével - minden tagállam részt vett, valamint meghívást kaptak a NATO-partnerség keretében Finnország és Svédország, továbbá a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (IAEA), a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) és most először az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) képviselői is. A CMX gyakorlatokat a NATO 1992 óta majdnem minden évben megrendezik - olvasható a tárca közleményében.

Kapcsolódó elemek