Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Belügyminiszter elismerést adott át Pintér Sándor

Pintér Sándor belügyminiszter elismerést adott át az idei Európai Falumegújítási Díjat elnyerő Kunsziget és Újszilvás polgármestereinek hétfőn Budapesten.


Dátum: 2012-11-12 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:49.613729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két település azt követően pályázott az európai díjakra, hogy elnyerte a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium által közösen meghirdetett 2012-es Magyarországi Falumegújítási Díjat.

A Győr-Moson-Sopron megyei 1260 lakosú Kunsziget "a falumegújítás egyes területein elért különleges teljesítményekért" címet nyerte el az európai szervezettől; a miniszteri elismerést hétfőn Lendvai Ivánné polgármester vette át.

Az ünnepségen levetítették azt a filmet, amely a községben az utóbbi két évben végrehajtott felújításokat ismerteti. Egyebek mellett egy templomot, a plébániát, a hidat, a kultúrházat és a piacteret is felújították, főként európai uniós pályázatok révén.

A Pest megyei 2800 lakosú Újszilvás ökofalu "a kiemelkedő minőségű, fenntartható komplex falufejlesztésért" érdemelte ki az európai díjat; a Belügyminisztérium elismerését az ünnepségen Petrányi Csaba polgármester vette át.

A községet bemutató filmben kiemelték, a településfejlesztési célként megfogalmazott energiafüggetlenség elérésére jelentős lépést tettek a vízerőmű megújításával, illetve a tavaly átadott naperőmű kiépítésével. Elhangzott, ezeknek a fejlesztéseknek az eredményeként a község hő- és villamosenergia- igényének csaknem egészét a megújuló energiaforrások biztosítják.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az átadó ünnepségen a településfejlesztés lehetőségeiről szólva kiemelte a településvezető és a közösség szerepét, hozzátéve: reméli, hogy Kunsziget és Újszilvás példái inspirálni fogják a többi magyarországi települést is.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az 1990-ben alapított Európai Falumegújítási Díj célja azoknak a települési közösségeknek a felkutatása és díjazása, amelyek kimagasló és példaszerű színvonalon végzik fejlesztéseiket. Az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség által kétévente odaítélt díjat az idén szeptemberben vehette át Kunsziget és Újszilvás.

Kapcsolódó elemek