Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Génmanipulált élelmiszerek lesznek, de címkézik őket

Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei kedden hivatalosan is jóváhagyták a genetikailag módosított élelmiszerek és állati takarmányok kötelező uniós címkézését. Ezzel az EU gyakorlatilag öt éve érvényben levő forgalmazási tilalma megszűnik a génmanipulált élelmiszerekre, ezek a termékek ezentúl megkülönböztető jelzéssel forgalomba hozhatók az unióban.


Dátum: 2003-07-22 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:33:22.201107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabályozás 20 nappal azt követően lép életbe, hogy megjelent az EU hivatalos közlönyében, így EU-diplomaták szerint ez szeptemberre várható. Ugyanakkor nem világos, hogy a moratóriumot mikor oldják fel.

A Washington által hevesen támadott tilalom az amerikai gazdálkodóknak becslések szerint 300 millió dollárt jelent évente kieső exportbevételként, elsősorban a kukorica esetében. Az unió élelmiszeriparának hat hónap áll rendelkezésre, hogy bevezesse a címkézést: minden élelmiszert, amely 0,9 százaléknál nagyobb arányban tartalmaz génmanipulált adalékot, megkülönböztető jelzéssel kell ellátni, hogy a fogyasztók maguk dönthessenek annak megvásárlásáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek