Diplomaalapú jövő?
Dátum: 2012-11-13 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:55.962160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michnai Attila: Summa summarum, az „elmúltnyolcév", de még a rendszerváltást követő korábbiak bűne is, hogy a „tudásalapú társadalom" jelszavával ilyen mértékben engedték leromlani a felsőoktatás bizonyos ágainak színvonalát, és ezért - így, vagy úgy -, éppen itt az ideje helyreállítani annak régi dicsőségét. És bizony-bizony, nem lesz, mert nem lehet minden bokorban, azaz kisvárosban főiskola, egyetem! Sőt, utóbbiak közül pedig éppen időszerű lenne a már-már hátrabukfencezésből is egyetemi diplomát osztó, különféle művészképző intézményeknek is tudománytanilag jobban a körmére nézni!