Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Soha nem látott mértékű program indul hazánkban"

Százezer felnőtt képzésére van mód, és ezzel egy soha nem látott mértékű felnőttképzési program indul be Magyarországon – jelentette ki Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a köztévé Ma reggel című műsorában kedden.


Dátum: 2012-11-13 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:59.516416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mihalovics Péter az m1 Ma reggel című műsorában

Kiemelt figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetűeknek, a kismamáknak valamint a munkanélkülieknek, számukra két százalékos önerő mellett tudjuk biztosítani a képzést – hangsúlyozta. Hozzátette: a többiek számára is csupán öt százaléknyi önerő befizetése mellett 90 ezer forinttal egészítik ki a képzés díját az állam a projekt keretén belül. Aki jelentkezik és megkapja ezt a támogatást, annak kötelező lesz teljesíteni a szükséges vizsgákat, ellenkező esetben visszafizetési kötelezettsége van – tette hozzá. Mint mondta, a projekt keretében százezer felnőtt képzésére van mód, és ezzel egy „soha nem látott mértékű felnőttképzési program indul be Magyarországon”.

Szólt arról is, hogy decemberig pályázhatnak az akkreditált képzőhelyek, azt követően pedig 24 hónapon keresztül folyamatosan indulnak a tanfolyamok.

A jelentkezési lapot és a szükséges információkat az érdeklődők a www.tudasodajovod.hu honlapon találhatják.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4057, 'source_type': 'media', 'source_id': 9508, 'target_type': 'article', 'target_id': 122577, 'relation_type': 'describes'}