Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez mérföldkő volt a magyar nyelv történetében"

A Magyar Nyelv Napját ünnepelte a VII. kerületi önkormányzat kedden, az Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központban. A rendezvényen köszöntőt mondott Vattamány Zsolt fideszes polgármester. Az eseményhez kapcsolódóan a kerületi óvodák könyvcsomagot kaptak, valamint kilenc helyszínen több mint ezer kisgyerek mondott verseket.


Dátum: 2012-11-13 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:29:59.912960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek