"Ez mérföldkő volt a magyar nyelv történetében"
A Magyar Nyelv Napját ünnepelte a VII. kerületi önkormányzat kedden, az Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központban. A rendezvényen köszöntőt mondott Vattamány Zsolt fideszes polgármester. Az eseményhez kapcsolódóan a kerületi óvodák könyvcsomagot kaptak, valamint kilenc helyszínen több mint ezer kisgyerek mondott verseket.
Dátum: 2012-11-13 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:01.457616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2