Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: Ezt a feladatot a magyar légierő gépei látják el

A magyar légierő gépei járőröznek Szlovénia és a balti államok fölött egy NATO megállapodás alapján a közeljövőben - mondta Hende Csaba kedden egy miskolci rendezvényen.


Dátum: 2012-11-13 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:04.994786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: Szlovénia légterét hamarosan, a balti államokét pedig várhatóan 2015 és 2018 között védhetik a magyar Gripenek.

Szlovéniához hasonlóan Észtország, Litvánia és Lettország sem rendelkezik légierővel.

NATO-csatlakozásukkor olyan döntés született, hogy a költséges légierő-fejlesztés, repülőgép-beszerzések helyett Szlovénia és a balti államok haderejük más egységeit helyezik előtérbe, és azt bocsátják az észak-atlanti szövetség rendelkezésére.

Miután ezen államok légterét is védeni, őrizni kell, ezért ezt a feladatot a magyar légierő gépei látják el - mondta Hende Csaba.

Kapcsolódó elemek