Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szalay: A sport a nevelésről szóljon!

A sport költségvetési támogatása az elmúlt három évben a duplájára emelkedett. A kormány amellett, hogy visszaadta az olimpiai és a paralimpiai sportok elvett támogatását, majd 1 milliárd forinttal meg is növelte azt - hangsúlyozza keddi közleményében Szalay Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, a Sport- és turizmus bizottság elnöke.


Dátum: 2012-11-13 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:09.110526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja, a sport a közösségépítés és nemzeti öntudat egyik legfontosabb pillére, ezért is növekedett 25 százalékkal az utánpótlás nevelésre fordítható keretösszeg, valamint indultak be sportingatlan-fejlesztési tenderek.  Az elmúlt időszak intézkedései mind abba az irányba mutatnak, hogy a sport az egészséges életmódra való nevelésről szóljon.

Ezt a célt szolgálja a mindennapos testnevelés bevezetése, amely a gyermekek egészségmegőrzése érdekében tett legfontosabb lépések egyike vagy akár az öt látványsportág kedvezményes támogatására nyílt lehetőségek. Az elmúlt húsz évben egyetlen kormánynak sem sikerült ehhez hasonló előrelépést tennie a sportfinanszírozás területén - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek