Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös érdek a norvég-magyar kapcsolatok szélesítése

Martonyi János magyar és Jan Petersen norvég külügyminiszter oslói hivatalos tárgyalásait követően közös nyilatkozatot adtak ki a délkelet-európai stabilitás megteremtésében való hosszú távú magyar-norvég együttműködésről - közölte Horváth Gábor külügyminisztériumi szóvivő.


Dátum: 2002-03-20 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:21.888743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös nyilatkozat értelmében Norvégia egymillió norvég koronával támogatja ebben az évben a szegedi folyamatot. A pénz arra szolgál, hogy a Szegedi Biztonságpolitikai Központban biztonságpolitikai, önkormányzati, demokratizálási, gazdaságfejlesztési és emberi jogi kérdésekkel foglalkozó képzési programok és konferenciák valósuljanak meg. A két ország számára közös érdek és cél, hogy elősegítsék a délkelet-európai régió stabilizálódását, demokratizálódási folyamatát, valamint előmozdítsák a regionális együttműködést és a térség országaiban a politikai és gazdasági reformokat.

A tárgyalásokon Martonyi János és Jan Petersen egyetértett abban, hogy a két ország kapcsolatai és együttműködése baráti, zökkenőmentes és további szélesítése változatlanul közös érdek.

A magyar és a norvég diplomácia vezetője szerint kölcsönös érdek a kapcsolatok továbbfejlesztése, s erre norvég részről széleskörű lehetőséget látnak. Martonyi János hangsúlyozta: egyetértettek abban is, hogy a gazdasági együttműködés eddigi tapasztalatai olyan kedvezőek, hogy a kereskedelmi forgalom és a magyarországi norvég beruházások terén egyaránt komoly továbblépést lehet elérni.

Martonyi János részletesen tájékoztatta norvég partnerét azokról a területekről, ahol a további norvég beruházásokra széles körű lehetőségek vannak. Ilyen területként említette a magyar diplomácia vezetője az egészségturizmussal kapcsolatos fejlesztésekbe való bekapcsolódást, amely területet a Széchenyi Terv is kiemelt kérdésként kezel.

Martonyi János ismételten elismerését és köszönetét fejezte ki azért a norvég bejelentésért, miszerint Magyarország európai uniós csatlakozását követően Norvégia - amely nem tagja az Európai Uniónak, de részese az eurogazdasági térségnek - megnyitja munkaerő-piacát a magyar munkavállalók előtt.

A magyar és a norvég külügyminiszter részletesen áttekintette a NATO bővítésével kapcsolatos időszerű kérdéseket. Egyetértettek abban, hogy Magyarországnak és Norvégiának egyaránt érdeke a szövetség bővítésének folytatása, és az, hogy a felkészült tagjelöltek a prágai csúcstalálkozón meghívást kapjanak a NATO-ba.

Kapcsolódó elemek