Művésznyugdíjak sorsa a kormány kezében
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) működésének ellenőrzéséről folytatott ÁSZ-vizsgálat legfontosabb megállapítása az a kormánynak címzett javaslat, amely szerint a művészeknek járó nyugdíjakat az állami költségvetés a folyósítás teljes időtartamára garantálja - mondta Polgárdy Loránd, a közalapítvány megbízott igazgatója kedden az MTI-nek.
Dátum: 2003-07-22 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:23.816053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A művészeket megillető, különböző idő után megállapítandó nyugdíjakról rendelkező 1992-es kormányrendelet hatálya tavaly nyáron lejárt - emlékeztetett az ÁSZ most nyilvánosságra hozott vizsgálatára reagálva. A kialakult helyzetet ismertetve elmondta, hogy ennek következtében évente kormányhatározattal kell meghosszabbítani a nyugdíjak folyósítására vonatkozó kötelezettséget, ami viszont ellentmond a jogbiztonság elvének.
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány annak idején a kormánytól egy olyan vagyont kapott - benne nem túl jó állapotú alkotóházakat, tönkrement kft.-ket -, amelyek hozamtermelő képessége nagyon csekély, azokkal nem lehet megvalósítani az alapítványi célokat - tette hozzá.
Annak idején rossz volt a vagyonátadás, rossz volt a leltár, rosszul mérték fel a helyzetet, mert a kapott vagyon nem alkalmas arra, hogy a művészeti célokat megoldja, ezért nagy összegű állami támogatásra lenne szükség - mondta a MAK megbízott igazgatója.
MTI - fidesz.hu