Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint kétszáz nyertes a tanyaprogram pályázatán

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter meghozta döntését a 2012. évi Tanyafejlesztési Program nyertes pályázatairól. Az idén második alkalommal meghirdetett Tanyafejlesztési Program keretén belül összesen 205 pályázó nyert vissza nem térítendő állami támogatást - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.


Dátum: 2012-11-14 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:21.733463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A programra 240 alföldi településről nyújthattak be pályázatokat, többek között önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek és tanyai gazdálkodók.

A 2012. évi Tanyafejlesztési Program jogszabályi hátterét, a támogatás felhasználásának szabályait kormányrendelet, valamint a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2012. évi igénybevételének feltételeiről szóló minisztériumi rendelet szabályozza.

A pályázatok benyújtására 2012. július 9. - augusztus 31. között volt lehetőség. A beérkezett pályázati adatok alapján elmondható, hogy a program népszerűsége továbbra is töretlen. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet elektronikus felületén összesen 416 db pályázatot véglegesítettek,  2 milliárd 749 millió forint támogatási igénnyel.

A Tanyafejlesztési Program céljai közül a legtöbb pályázat fejlesztési, karbantartási, valamint a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére érkezett. A támogatási előlegek kifizetésére 2013. év elején, a teljes támogatási összegek kifizetésére pedig 2013. június 30-ig kerül majd sor. A nyertesek listája a kormany.hu-n elérhető.

Kapcsolódó elemek