Rogán: A munkahelyek védelméért olcsóbbá tesszük a foglalkoztatást
A kormány 2013-ra kidolgozott munkahelyvédelmi akciótervétől és az EU-támogatások odaítélésének felgyorsításától várható a gazdaság részbeni erősödése és a foglalkoztatás javulása - jelentette ki Rogán Antal szerda este Gyulán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2012-11-15 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:26.711085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nA Fidesz frakcióvezetője kiemelte: a kormánynak 2013-ban számtalan olyan munkahelyvédelmi intézkedése lesz, amely a munkahelyek megőrzésen túl újak létrehozását is szolgálja. Hozzátette: "közel 300 milliárd forint jut el 2013-ban a magyar kis- és középvállalkozásokhoz és az általuk foglalkoztatott emberekhez".
\xa0\xa0\xa0\xa0
"Megpróbáljuk úgy védeni a munkahelyeket, hogy a foglalkoztatást tesszük olcsóbbá" - fogalmazott a frakcióvezető. Az a cél, hogy elsősorban a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a szülési szabadságról visszatérő nők és az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatása kerüljön kevesebbe - mondta.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Rogán Antal a kis- és a középvállalkozásoknak kínált adókedvezményeket részletezve elmondta: a hatmillió forintnál kevesebb éves árbevétellel rendelkező, önfoglalkoztató vállalkozásoknak január elsejétől havonta összesen ötvenezer forint adóterhet kell fizetniük, és ez az összeg minden más adót kivált, ha ezt a rendszert választják. A 25 embernél kevesebbet foglalkoztató magyar kis- és középvállalkozások is választhatnak új adófajtát, számukra az adóalap számítási módja változik, és jelentős adókedvezményt foglal magába - mutatott rá. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Megjegyezte: "a 125 millió forintnál kisebb éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak lehetővé tettük, hogy csak akkor kell az adót megfizetniük, ha már befolyt hozzájuk a számla ellenértéke. Ez a vállalkozások régi kérése volt, amit 2013. januártól teljesítünk".']