Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: senki ne maradjon az utcán!

Annak köszönhetően, hogy a kormány a szabálysértési törvényben megtiltotta a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát, a tavalyi évben minimálisra csökkent a közterületeken történt fagyhalálok száma. Bár tudomásul vesszük az Alkotmánybíróság tegnapi  döntését, azzal, hogy az AB megsemmisítette a törvény ezen szabályozását, a jövőben nem látjuk garantáltnak ezt az alacsony halálozási arányt - olvasható a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.


Dátum: 2012-11-15 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:28.355225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament irányelve szerint 2015-ig fel kell számolni az utcai hajléktalanságot, tehát mindenképpen azon kell dolgoznunk, hogy ez a célkitűzés megvalósulhasson - hangsúlyozzák. Mint írják, bár egyesek szerint megengedhető, hogy a nehéz sorsú emberek az utcán éljenek, "mi kudarcnak tekintjük ezt a politikát, hiszen ezáltal a hajléktalanok még inkább kiszolgáltatottabbakká válnak és a közbiztonság is romlik".

Fontos és sürgős, hogy az otthon nélküliek ellátási rendszere hatékonyabb legyen, ennek érdekében a kormány maximalizálta a már meglévő hajléktalanszállók befogadóképességét, sőt, új ellátóhelyeket is létesített. Kijelenthetjük, hogy Magyarországon soha nem volt még ennyi férőhely a rászorulók számára – ugyanakkor sajnálatos, hogy a felkínált lehetőségeket még mindig kevesen veszik igénybe. A Belügyminisztérium, valamint a Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság továbbra is mindent megtesz azért, hogy a hajléktalanok problémáira megoldást találjon. Nem hagyhatjuk, hogy emberek fagyjanak meg közterületeinken! - zárul a közlemény.

['\nTarlós: Az Ab döntése után ismét megtelhetnek az aluljárók', 'Tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokat érintő döntését a főpolgármester, ugyanakkor a Magyar Nemzetnek kijelentette: a testület "akarva-akaratlanul" lehetővé tette, hogy hajléktalanok tömegei lakhassanak a közcélú aluljárókban. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Tarlós István a lap csütörtöki számában arról beszélt, hogy az Ab-határozat visszahozhatja a 2010 előtti időket, amikor a fedél nélkülieknek "az akkori liberális felfogás szerint elidegeníthetetlen joguk volt szabadon megfagyni, meghalni".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Álláspontja szerint Budapest jelentős sikereket ért el a hajléktalanellátás területén, egyes "jogvédők" mégis bocsánatkérést várnak tőlük, holott "emberéleteket mentettek meg". Ezen minden döntéshozónak el kellene gondolkodnia - tette hozzá.\t\xa0

']

Kapcsolódó elemek