Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tállai: Az állam jobb adós, mint az önkormányzatok

Csaknem 2 ezer önkormányzatot és 9 millió embert érint az adósságrendezés. A szakállamtitkár az ütemezésről is beszélt a 180 percben.


Dátum: 2012-11-15 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:28.988048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Történelmi jelentőségűnek nevezte az önkormányzati adósságrendezést a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Tállai András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kiemelte: a munka jelentőségét jelzi, hogy részt vesz benne a kormány minden minisztere és államtitkára, sőt maga a kormányfő is.

Első körben a helyhatóságokkal tárgyalnak, később pedig a hitelezőkkel. Az államtitkár szerint sikerül majd megegyezni a bankokkal a tartozás-átvállalásról, hiszen az állam jobb adósnak tekinthető, mint a labilis adóbevételekkel rendelkező önkormányzat. Az ötezer lakosnál kisebb települések helyzetét még idén rendezi az állam, míg a nagyobbak adósságállományát 40 és 70 százalék közötti mértékben vállalja át a jövő év közepéig. Az intézkedés csaknem 2 ezer önkormányzatot és 9 millió embert érint.

Kapcsolódó elemek