Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Mindig barátként számíthattunk Schönborn bíborosra"

Az Európa és benne Magyarország jövőjével kapcsolatos viták során rendkívüli jelentősége van annak, hogy élnek Európában olyan emberek, akik nemcsak értik célkitűzéseinket, hanem nyíltan közösséget is vállalnak némely törekvéseinkkel. Schönborn bíborosra a Magyarország elleni támadások idején mindig barátként számíthattunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban, miután átadta a Magyar Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést Christoph Schönborn kardinális, bécsi érseknek. Tekintsék meg az eseményen készült képeinket!


Dátum: 2012-11-15 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:31.492560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök úgy fogalmazott, ez a laudáció nem a bíboros életének és munkásságának méltatását célozza, hiszen – mint mondta – ahhoz nem köszöntőre, hanem konferenciára volna szükség.

Ez a köszöntő egyetlen dimenzióra összpontosít: a bíboros úr és a Magyar Köztársaság közötti kapcsolatra – jelentette ki Orbán Viktor. Úgy folytatta, a keresztény gyökereiről megfeledkezett Európa hasonlatos ahhoz az emberhez, aki homokra építette a házát, amely a vihar közeledtével megingott és összeroskadt. Ma sok felelősen gondolkodó ember közös célja az, hogy az új Európát ismét a kereszténység sziklaszilárd alapjára tudjuk építeni - mutatott rá a miniszterelnök.

Európának a válsággal való sikeres szembenézéshez tisztáznia kell saját keresztény múltjához való viszonyát, és meg kell szilárdítania identitását - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, "Európa és Magyarország számára csak akkor lehetséges a gazdasági felemelkedés, ha megtörténik a lelkek és a szívek felemelkedése is. Meggyőződésünk, hogy Európának a nemzetek nélkül nincsen szíve, a kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. Új alaptörvényünk éppen ezért kezdődik nemzeti imádságunk első sorával: „Isten, áldd meg a magyart”. Ezért szögezzük le az alkotmányban, hogy a kereszténység nemzetmegtartó erő, a család, valamint a nemzet képezi a társadalmi együttélés alapjait, ezért hangsúlyozzuk, hogy a hit, a szeretet és a hűség az emberi együttélés legfontosabb kötőanyagai. - mondta a kormányfő.

Az Európa és benne Magyarország jövőjével kapcsolatos viták során rendkívüli jelentősége van annak, hogy élnek Európában olyan emberek, akik nemcsak értik célkitűzéseinket, hanem nyíltan közösséget is vállalnak némely törekvéseinkkel. Schönborn bíborosra a Magyarország elleni támadások idején mindig barátként számíthattunk. Ő nem azt kereste, hogy mit lehet kifogásolni a magyar alaptörvényben, hanem arra mutatott rá, hogy a szekularizált Európában milyen értékeknek adhatunk újra hangot - méltatta a bécsi  érseket Orbán Viktor, rámutatva arra, hogy Schönborn bíboros "tevékeny alakítója a zsidó-keresztény, illetve a nyugati-keleti kereszténység közötti párbeszédnek."

Külön öröm számunkra, hogy bíboros urat Erdő Péter bíborossal együtt alig három hete Püspöki Szinódus Állandó Tanácsának tagjává választották. Ez azt a reményt jelenti számunkra, hogy további együttműködésre is alkalom nyílik majd - húzta alá Orbán. Emlékeztetett, idén Mindszenty József bíboros emlékének adózva a bécsi érsek az osztrák fővárosban rendezett Mindszenty kiállítás fővédnöke volt. Mindszenty bíborosnak, a remény apostolának élete összekötő kapocs a magyar és az osztrák egyházak között. Örökségéhez mindkét ország hívei tisztelettel fordulnak – mondta a kormányfő.

Mindezek alapján nagy örömömre szolgál, hogy a köztársasági elnök indítványa alapján Christoph Schönborn bíboros úrnak, bécsi érseknek, a közép-európai katolikus összefogás előmozdításáért, a Magyarország melletti határozott kiállásért és Európa keresztény gyökereinek következetes védelméért a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét adhatjuk ma át – zárta szavait Orbán Viktor.

"Szent István koronája előtt hajtok fejet"

Ebben az engem mélyen érintő órában mindenekelőtt Szent István koronája előtt hajtok fejet, nagymértékben megköszönve a magyar nép több évszázados hitét, azt, amelyet ön, miniszterelnök úr is kifejezésre juttatott méltató beszédében – intézte szavait Orbán Viktorhoz Christoph Schönborn.

A bécsi érsek úgy fogalmazott, ezt a jelentős kitüntetést annak jegyében fogadja el, hogy kifejezésre juttatja az Ausztria és Magyarország egyházai közötti kapcsolat mély gyökereit. Köszönetet mondott a magyar kormányfőnek azért a bátor vállalásáért, hogy az Európa számára igen nehéz időkben bátran kiáll a keresztény, emberi és nemzeti értékek mellett, még akkor is, amikor ezen cselekedetével ellenállással találja szemben magát.

Mindannyian tudjuk, hogy Európa gyökerei a zsidó-keresztény hagyományokban, a római jogforrásokban, illetve a görög kultúrában találhatóak – hívta fel a figyelmet a bíboros, hozzátéve, arról is van tudomásunk, hogy ezek a gyökerek veszélybe kerültek. A család a társadalom jövője. Népeink kedvező jövőjének feltételei azok a keresztény és emberi alapértékek, mint az igazság, a béke és a közjó – húzta alá Christoph Schönborn, aki szerint ezeknek az értékeknek a magyar alaptörvényben központi helyet biztosítottak.

Kapcsolódó elemek