Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közrendvédelmi dolgozók számára kialakított szállót adtak át Újpesten

Közrendvédelmi dolgozók számára kialakított szállót adtak át csütörtökön Újpesten, a felújított épületben pályakezdő rendőrök, mentők és tűzoltók kaphatnak szállást - közölte a IV. kerületi önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel.

Dátum: 2012-11-15 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:34.134393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A közlemény szerint az önkormányzat a múlt év végén döntött arról, hogy több tíz millió forintból felújítják az egykori munkásszállót a IV. kerületi Blaha Lujza utcában. Az önkormányzat utalt arra: régóta probléma a fővárosban - így Újpesten is - a pályakezdő vidéki közrendvédelmi dolgozók cserélődése, és ennek az a fő oka, hogy a kezdő fizetésükből nehezen tudják megfizetni a drága albérleteket. A most átadott Közrendvédelmi Szállón a vidékről munkát vállaló rendőrök, mentők és tűzoltók "megfizethető" áron bérelhetnek szobát - tették hozzá.

A beruházás keretében az épületben tizenhét kétágyas, zuhanyzófülkés, konyhapultos szobát alakítottak ki. A lakók közösen használhatják a társalgót, a konyha-étkezőt, a mosókonyhát és a vasalóhelyiséget, szükség esetén betegszoba is rendelkezésükre áll. A szállón automata tűzjelző rendszer, 24 órás portaszolgálat és kártyás beléptetőrendszer működik.

Kapcsolódó elemek