Semjén: A kereszténység nem illegitim
Semjén Zsolt szerint a keresztény értékek alapján berendezett Európa mindenkinek javára válik, és elfogadhatatlan, ha a kereszténységet a szekularista ideológia hívei illegitimnek nevezik.
Dátum: 2012-11-15 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:34.924112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese erről csütörtökön a Parlamentben beszélt a Keresztény politika a szekularizált Európában címmel rendezett tanácskozáson. A politikus úgy fogalmazott: a szekularizáció nem egy állapot, nem is egy folyamat, hanem a maga klasszikus szabadkőműves, marxista összefüggésében egy ideológia. Ennek lényege, hogy a vallásnak, egyháznak nincs legitimációja, kompetenciája társadalmi, politikai és egyéb területeken, kivéve esetleg a karitatív ügyeket - állapította meg.
A kereszténységnek van üzenete az élet minden területén
A szekularizmus az egyház szabadságát, a vallást korlátozva, illegitim módon a sekrestyékbe akarja szorítani az evangélium egyetemes küldetését - mutatott rá, hangsúlyozva: hívei a világnézeti semlegesség címén, és ezt követelve próbálják kiszorítani az értékelvű gondolkodást a társadalmi és politikai legitimitás köréből. Ezt el kell utasítani, ennek határozottan ellent kell mondani - szögezte le. A világi állam ugyanakkor nem azonosul a társadalom egyetlen lehetséges filozófiai, teológiai felfogásával sem - jegyezte meg. Semjén Zsolt kiemelte: a vallásnak, a kereszténységnek van üzenete az élet minden területén, beleértve a társadalmat és a gazdasági, politikai kérdéseket is.
Az egyház és a vallásszabadság nevében nem fogadható el, ha a kereszténységet illegitimnek nevezik - hangsúlyozta, hozzátéve: az egyház sziklaszilárd alapokon áll, és ehhez képest a politikai pártok szabadon közeledhetnek vagy távolodhatnak. A kereszténydemokraták nem azt várják, hogy az egyház álljon közel hozzájuk, hanem vállalják, hogy közel állnak ezekhez az értékekhez - rögzítette. Mint mondta, kellő határozottsággal vissza kell utasítani, hogy Magyarországon ne lenne joguk a keresztény alapon történő politizálásra. A kormányfő helyettese szerint a keresztény értékek alapján berendezett Magyarország és Európa mindenkinek javára válik.
Vonzó kereszténységre van szükség
Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere Robert Schuman egykori francia külügyminisztert idézte, aki szerint a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Kiemelte: a kereszténység lehet egy olyan szilárd alap, amelyre igazi demokráciát lehet építeni. A kérdés ma az, lesznek-e erősek az egyházi közösségek, hogy az európai architektúrában megjelenítsék azt a hitbéli vonást, ami évszázadok óta természetes - fejtette ki.
Kitért a nyugat-európai egyházak helyzetére, majd azt mondta: azt látni, hogy bár a mindennapi élet színterein a vallásos értékek még megbízhatóan összetartják a közösségeket, de mégis az egyházak közéleti szerepe mintha csökkenne. Ugyanakkor szerinte az elmúlt években mégis, mindenfajta egyházi erőtlenség ellenére megtörtént Magyarországon az egyházi közösség újrafelfedezése - vélte.
Vonzó kereszténységre van szükség, amely nem adja fel az alapelveit - mutatott rá a miniszter, kiemelve: a kereszténység nélkül nem lennének olyan értékek, mint a munka becsülete, a család szeretete, az elesettek iránti együttérzés és támogatás. A miniszter szerint konszenzusnak kell lennie abban, hogy a kontinens keresztény elveken nyugvó Európa legyen, és ezt a kereszténydemokrata ihletettségű erőknek világosan le kell szögezniük. A Magyar Érdemrend nagykeresztjével csütörtökön kitüntetett Christoph Schönborn bíborost, bécsi érseket méltatva kiemelte: beírta magát a magyar történelembe és "emlékezetünkbe".
A keresztény politizálás a szekularizált Európában többféle kihívással küzd
Rétvári Bence a KIM parlamenti államtitkára a rendezvényen hangsúlyozta: a bíboros hívta életre azt a nemzetközi katolikus hálózatot, amelynek a magyar csoportját is megalakították. Kitért arra, hogy az igazságot a keresztény politikusok az egyház tanításából eredeztetik, és a keresztény politizálás a szekularizált Európában többféle kihívással küzd. Szembe kell, hogy szálljon az ateizmussal, "a politikai korrektséggel" és az egyre terjedő muzulmán hittel egyaránt - mutatott rá.