Elfogatóparancs egy krematóriumajtót ellopó német turista ellen
A lengyel rendőrség elfogatóparancsot adott ki egy 60 esztendős német állampolgár ellen, aki el akart lopni egy krematóriumajtót a stutthofi egykori náci koncentrációs táborból.
Dátum: 2003-07-22 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:25.334297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A férfit a pomerániai vajdaságbeli sztutowói (Stutthof) lágermúzeum őrei július 12-én rajtakapták, amint megpróbálta magával vinni az ottani krematórium vasajtaját. A lengyel rendőrség lopás miatt eljárást indított ellene. A németnek, aki a múlt héten gdanski ismerőseinél tartózkodott, pénteken kellett volna megjelennie a malborki ügyészségen, de az idézésnek nem tett eleget. Az ügyészség azóta nem találja nyomát, és lengyel ismerőseivel sem tudott érintkezésbe lépni.
Az ügyészség arra utasította a rendőrséget, hogy akadályozza meg a férfit abban, hogy elhagyhassa az országot, esetleges őrizetbe vételekor azonnal vonja be útlevelét, és állítsa elő kényszerrel kihallgatásra.
A stutthofi tábort 1939. szeptember 2-án állították fel a hitleristák, kezdetben polgári foglyok számára. 1942 januárjától koncentrációs táborrá alakították át, és ebben a minőségében egészen 1945. május 10-ig működött. Európa 13 országából mintegy 125 ezer foglyot hurcoltak oda, közülük mintegy 85 ezren lelték halálukat a lágerben. Ez volt az első hitlerista tábor Lengyelország területén, és egyúttal a legkésőbb szabadult fel, már Németország kapitulációja után. Az egykori láger területén ma múzeum működik, amelyben a látogatók megszemlélhetik a gázkamrákat, a krematóriumot, négy lakóbarakkot és az SS őrtornyát. Látható benne egy monumentális emlékmű is, amelyet 1965-68 között építettek Wiktor Tolkin szobrászművész tervei alapján.
MTI - fidesz.hu