Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répás: Megszilárdult a csángó oktatási program

A moldvai csángó oktatási program jelenlegi helyzete volt a témája az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottsága keddi ülésének, tehát nem a múltról volt szó - a testület elnöke ezzel indokolta, hogy az ülésre Moldvai Csángómagyarok Szövetségét nem hívták meg.


Dátum: 2012-11-15 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:38.738713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Potápi Árpád, a bizottság fideszes elnöke az MTI-nek elmondta, hogy februártól a programért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) felel. A bizottság napirendjén a moldvai oktatási program jelenlegi helyzete szerepelt, nem a múltról volt szó, ezért nem hívták meg a csángómagyar szövetséget - közölte.

Megjegyezte: a szövetség képviselői korábban beszámoltak a bizottság ülésén a programról, akkor, amikor ők feleltek érte.

Potápi Árpád kitért arra is, hogy a forrásokat biztosító magyar állam joga, kire bízza ennek a feladatnak az ellátását.

Csütörtökön közleményben sérelmezte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), hogy nem hívták meg az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságába, ahol kedden a csángó ügyeket is tárgyalták.

Az MCSMSZ közleményében ismét kifejtette, hogy nem voltak elszámolási hiányosságok a szövetség gazdálkodásában. "Az évek során elnyert több száz pályázatból egy se volt, amelyet ne fogadott volna el a magyar állam valamely elszámolásokat ellenőrző szerve" - írták.

Az MCSMSZ elismerte: azóta, hogy az RMPSZ vette át a szövetségtől a moldvai magyar oktatási program irányítását, olcsóbb lett a program, de álláspontja szerint ez a program több részének a leépülése árán történt. Az előző tanévhez képest - amikor még az MCSMSZ koordinálta az oktatási programot - csökkent mind az iskolai, mind az iskolán kívüli magyar oktatásban részt vevő gyermekek száma - közölték.

Répás Zsuzsanna az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden azt mondta: megszilárdult a csángó oktatási program, úrrá lettek a korábbi problémákon, és rendben vannak a gazdasági elszámolások is. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a korábbi 22 helyszín helyett 26 helyszínen zajlik a magyar nyelvű oktatás, és tavaly 1560 gyermek után igényeltek oktatási-nevelési támogatást.

Kitért arra, hogy a programban résztvevő tanárok számára megnyugtatóbb, kiszámíthatóbb fizetést és kiegészítő juttatást is tudnak biztosítani. Ma már vonzó anyagi szempontból is tanárnak, tanítónak állni Moldvában - fogalmazott Répás Zsuzsanna, aki elmondta azt is, hogy 96 millió forintból összességében 36 százalékkal olcsóbban tudják működtetni a programot a RMPSZ bevonásával.

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kiemelte: a program szeptembertől kétszáz gyermekkel bővült, abban több mint negyven pedagógus vesz részt, és a támogatások több mint kétharmadát teszik ki a személyi juttatások.

Kapcsolódó elemek