Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt: Kedvezményeket kapnak a felelős önkormányzatok

Azok az önkormányzatok, amelyek felelősen gazdálkodtak, és nem adósodtak el, kedvezményekre számíthatnak - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Dátum: 2012-11-16 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:43.141444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Semjén Zsolt hangoztatta: a kormány a megyei önkormányzatok és a kistelepülések után az 5000 lakosúnál nagyobb települések adósságait is részben átvállalja. Az emberek iránti felelősség mondatja azt, hogy az önkormányzatokat ki kell hozni az adósságcsapdából - tette hozzá. A kormány tagjai ezután tárgyalnak a nagyobb településekkel az adósság átvállalásáról, majd a hitelező bankokkal kezdenek megbeszéléseket - mondta.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kifejtette: az eladósodott önkormányzatok egy része súlyos felelőtlenségről tett tanúbizonyságot, más részük azért adósodott el, mert a beruházásokhoz nem volt önerejük, jelentős részük pedig a működéshez vett fel hitelt.

Kirívó esetben előfordulhat, hogy olyan felelőtlen volt a gazdálkodás, amelynek büntetőjogi következményei lehetnek, ennek feltárása az Állami Számvevőszékre tartozik - jegyezte meg. Nagyobbrészt azonban politikai felelősség állapítható meg, aminek feltárása legitim dolog, hogy az emberek tudják a következő választáson, miként jutott ide a településük - fűzte hozzá.

Az MTI kérdésére azt mondta: nincs kettős mérce, érdektelen, hogy milyen pártállású az adott település polgármestere. Hozzátette azonban azt is, hogy a hiteleket nem a polgármesterek, hanem a képviselő-testületek vették fel, amelyek összetétele rendkívül színes. Kérdésre válaszolva azt mondta: a felelősen gazdálkodó önkormányzatok a pályázati lehetőségek terén kivételezett elbánásban részesülnek a továbbiakban.

Szintén kérdésre válaszolva Semjén Zsolt kijelentette: egyelőre nem lehet megmondani, hogy az ötezer lakosúnál nagyobb városok esetében mekkora hiteltömegről van szó, mivel az önkormányzatok cégeinek, intézményeinek adósságát is ide lehet számítani. Az önkormányzatok, a kormány és a bankok érdeke is az, hogy a folyamat minél előbb lezáruljon - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Kapcsolódó elemek