Budai: A Gyulai Húskombinát működtethető
A kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési programjainak fő célja a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése, főleg a fiatalok helyben lakásra ösztönzése - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára Békésen sajtótájékoztatón csütörtökön. Ugyanitt az államtikár szólt arról is: a Gyulai Húskombinát kedvezőbb helyzetben van mint Kapuvár, ésszerűbb gazdálkodással és a márka termékek megőrzésével az üzem működtethető.
Dátum: 2012-11-16 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:43.526389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár kifejtette: ésszerűbb gazdálkodással, kizárólag gyulai és csabai kolbászok előállításával és májasok gyártásával az üzem életképes, működtethető. " Amit a kormány megtehetett egy magáncég érdekében, azt mind megtette és én is" - tette hozzá. Folyamatosan kapcsolatban áll a város polgármesterével, a térség képviselőivel és a felszámolóval és úgy látja a Gyulai Húskombinát megmenthető - magyarázta.
A Gyulai Húskombinát jelenleg 3-4 napokat tud dolgozni, kevés a hazai sertésalapanyag a piacon, nem tudja a megrendeléseket teljesíteni, nem jut elegendő hasított félsertéshez. A húskombinát előtt két alternatíva áll: csak annyi terméket állít elő, amennyihez sikerül hazai alapanyagot vásárolnia, vagy importból dolgozik, de az már nem lesz gyulai brand. A mezőgazdasági tárca segítségével a húskombinát az áruházláncokkal tavasszal fél évre szóló szerződéseket írt alá, a kombinát teljes kapacitására. Megjegyezte: az alapanyaghiány a vágóhíddal rendelkező húsipari cégeknek is gondot okoz.
Cél a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése
Az államtitkár a tanyafejlesztési program kapcsán beszámolt arról, hogy a tanyás ingatlanokban bővelkedő Békés megyéből sok pályázat érkezett tanyasi gazdálkodásra. A tanyás gazdaságok kiépítésének ösztönzése a vidék felzárkóztatásának egyik fontos eszköze, a vidéken élő emberek és családok részére nyújt perspektívát, megélhetési és helyben maradási lehetőséget - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Hozzátette: Békés megyének adottságaiból fakadóan a mezőgazdaság jelenti a legfőbb megtartó erőt. Emlékeztetett: a kormány által elindított tanyaprogram fő célja a kis és a közepes tanyagazdaságok kiépülésének erősítése, a közüzemi szolgáltatások kiépítése, a tanyasi termékek piacra juttatása, a hozzájuk vezető mezőgazdasági utak kialakítása.
A tanyaprogramban összesen 1,5 milliárd forint támogatásra lehetett pályázni, a beadási határidő lezárult a napokban. A lehetőség iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés 2012-ben, az előzetes adatok szerint a pályázók 2,5 milliárd forintot szerettek volna lekötni. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés a helyi piacok kiépítése iránt is - tette hozzá Budai Gyula. A pályázat keretében az önkormányzatok tíz százalék önerő mellett építhetnek helyi piacokat, ahol majd a településeken és a tanyákon gazdálkodók értékesítik termékeiket.