Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán: Érdekünk, hogy sikeres szomszédaink legyenek

Magyarországnak örülnie kell annak, hogy a szlovák gazdaság jól teljesít - mondta Orbán Viktor pénteken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-szlovák gazdasági fórumán. A Robert Fico szlovák kormányfő részvételével zajló budapesti tanácskozáson a magyar miniszterelnök arról is szólt, hogy a Budapest és Pozsony közötti gazdasági együttműködés a vitás kérdések megoldását is segítheti. Röviden arra is utalt: költségvetési egyenlegjavító döntéseket hozott a kabinet a jövő évi 2,7 százalékos hiány érdekében, részleteket azonban nem közölt. Képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2012-11-16 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:46.756555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor beszéde a magyar-szlovák gazdasági fórumon

Előadásában érintette a magyar-szlovák kapcsolatokat, közölve, hogy "Magyarország nem dugja homokba a fejét", pontosan tudja ugyanis, melyek a fennálló vitás kérdések Budapest és Pozsony között, és "nem ringatjuk magunkat" abba az illúzióba, hogy könnyű lenne ezek megoldása. A jó gazdasági együttműködés azonban segíthet megoldani az egyéb konfliktusokat is - vélekedett, hozzátéve: "mindkét fél tudatában van annak, hogy együtt fogjuk leélni itt, egymás mellett a következő jó néhány száz évünket is, tehát valamilyen egyezségre kell jutnunk egymással".

Orbán Viktor megerősítette azt az álláspontját, amely szerint az európai válság még jó ideig velünk marad, mert "nem egy vagy két alkatrésze hibásodott meg a rendszernek, hanem úgy, ahogy van, az egész bedöglött", és "nekünk nem az autót kell megjavítani, hanem egy új autót kell szerkeszteni".

['\n\t\t\n\t\tA mintegy 250 szlovák és magyar vállalkozó, valamint kormányzati képviselő előtt a kormányfő ismét hangsúlyozta a közép-európai együttműködés és a Németországhoz való kapcsolat fontosságát. "Amikor a német export megy, mi is jól megyünk" - példázta a közép-európai gazdaságok és Németország összefonódását. Megítélése szerint a következő években az európai gazdasági térség növekedéséhez a legnagyobb mértékben Közép-Európa és Németország fog együtt hozzájárulni. Emellett az elkövetkező 15-20 évben a közép-európai térség - a makrogazdasági mutatók mellett - a bérek, a nyugdíjak, az életszínvonal területén is felzárkózik a Nyugathoz, sőt még elé is szeretne kerülni - fűzte hozzá.

\xa0\xa0\xa0

A miniszterelnök úgy vélekedett, míg korábban az elméletek úgy szóltak, hogy a jól működő, sikeres nyugati modellhez kell kapcsolódni, addig mára ez a "mankó" kiesett, a mai kérdésekre ez a kijelentés már nem válasz. Orbán Viktor ezt úgy ítélte meg, "visszakaptuk a gondolkodás szabadságát". Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Magyarország jövője csak Nyugat-Európával együtt képzelhető el, "egy csónakban ülünk, a csónak nem hagyható el (...), egy gazdasági rendszerben vagyunk", vagyis érdekeltek vagyunk a többi tagállam sikerében.', 'Erősíteni kell az együttműködést', 'Robert Fico a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén úgy vélekedett, hogy a szlovák gazdasági növekedést támogatja a szlovák és magyar gazdasági kapcsolatok erősítése, a politikusok feladata pedig a vállalkozói együttműködés lehetőségeinek megteremtése.

\n']

Hozzáfűzte: az infrastrukturális és energetikai összekapcsolódás is lehetőségeket rejt, emellett az autóipar és a kohéziós források felhasználása területén szintén erősíteni kell a kooperációt. Az uniós kohéziós politikával kapcsolatban megjegyezte, Szlovákiának érdeke a megegyezés, de "szolidárisak leszünk, a szlovák kormány nem fog Brüsszelben semmilyen egyéni játékot játszani". Szavai szerint öncélú érdekeket lehet tapasztalni a nettó befizetők részéről, holott például Szlovákia a fejlesztéseinek 75 százalékát EU-s alapokból finanszírozza, de ennek 50 százaléka visszajut az ott beruházó nyugati cégekhez.

Robert Fico egyúttal javaslatot tett arra, hogy a szlovák-magyar gazdasági fórumot kormányzati szinten intézményesítsék, rendszeresítsék, majd nyomatékosította: Szlovákiának abszolút érdekében áll, hogy a lehető legjobb gazdasági és baráti kapcsolatokat ápolja Magyarországgal.

Álláspontja szerint Magyarország és Szlovákia is ugyanazokkal a kihívásokkal néz szembe, mindkét országnak szüksége van a sikerre. A két ország közötti jó gazdasági és pénzügyi együttműködés megalapozza a többi területen történő kooperációt is - vélekedett a szlovák kormányfő.

Mint fogalmazott, a gazdasági növekedés a szlovák kormánynak sem "szent tehén", majd kifejtette: Európában és az eurózónában a hosszú távú pénzügyi válságkezelés lényege a kiadások korlátozása, az állandó megszorítás, amelyet ugyanakkor nem lehet kombinálni a gazdasági növekedéssel. Ha ez így folytatódik, a miniszterelnök szerint kérdéses a válság problémáinak megoldása.

A szlovák kormány elfogadja az európai válságkezelést, a költségvetés jövőre is 3 százalék alatti hiánnyal zár majd. Hozzátette: az Európai Bizottság előrejelzése szerint a szlovák gazdaság 2012-ben 2,6 százalékos növekedést ér el, majd 2013-ban 2, 2014-ben pedig 3 százalékkal bővül a gazdaság.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2195, 'source_type': 'media', 'source_id': 9534, 'target_type': 'article', 'target_id': 122688, 'relation_type': 'describes'}