SZDSZ: ügyvivői testület az adócsökkentés mellett
A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete egységes abban, hogy a párt és a parlamenti frakció álljon ki az adócsökkentési elképzelések és a már elfogadott jövő évi személyijövedelemadó-tábla mellett - közölte Kuncze Gábor pártelnök a testület tanácskozásának szünetében újságírókkal kedden Budapesten.
Dátum: 2003-07-22 19:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:26.217396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP és a kormányfő azon felvetésére, hogy az SZDSZ keresse meg az adócsökkentés lehetséges forrását, úgy fogalmazott: ezeket nem nekik kell megkeresniük, de szívesen segítenek a kormánynak ebben a folyamatban.
Kuncze Gábor közölte: elhúzódó tárgyalásokra számít az adócsökkentések ügyében. Arra a kérdésre, hogy konkrétan mikor és milyen szinten kezdődnek meg a tárgyalások, a pártelnök kitérő választ adott.
"Nem tartom ezt most olyan lényegesnek, nyilván különböző szinten lehetnek egyeztetések" - mondta az SZDSZ elnöke.
A koalíciós szakítás lehetőségét felvető kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "nem tartunk még itt".
Kuncze Gábor szerint korai lett volna arról dönteni, hogy ha az MSZP és a kormány kitart a jelenlegi tervei mellett, akkor megszavaznák-e a jövő évi szja-tábla módosítását. Hozzátette: a tárgyalások elején tartanak.
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az szja-t illetően létezik már törvény. Leszögezte: az egyeztetések során várják a javaslatokat az MSZP-től és a kormánytól is arra vonatkozóan, hogy miként lehet a jövő évre elfogadott adótáblát érvényesíteni.
Az ügyvivői testület ülésén az ügyvivőkön kívül részt vett Demszky Gábor főpolgármester, Pető Iván, az országos tanács elnöke és Gaál Gyula, a gazdasági tárca politikai államtitkára.
Az ügyvivők közül többen - köztük Horn Gábor, Fodor Gábor és Kovács Kálmán informatikai miniszter - nem voltak jelen a tanácskozáson.
MTI - fidesz.hu