Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matolcsy: Közép-Európa együtt képes a sikeres felzárkózásra

Közép-Európa együtt, egy csapatban képes a sikeres felzárkózásra - mondta Matolcsy György pénteken Budapesten a magyar-szlovák gazdasági fórumon.


Dátum: 2012-11-16 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:30:47.558898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Matolcsy György beszéde a magyar-szlovák gazdasági fórumon

Magyarország Szlovákiába irányuló exportja már jelentősen meghaladta a válság előtti szintet, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalkozók, a magyar vállalatok megtalálták a helyüket a szlovák gazdaságban - mondta Matolcsy György. A Szlovákiába irányuló magyar exportról szólva arra hívta felhívta a figyelmet, hogy a kivitel 70 százaléka ipari, feldolgozóipari exportból adódik, és hasonló - 60 százalékos - az arány a Szlovákiából Magyarországra irányuló exportnál is, amely ugyancsak messze meghaladta a krízis előtti szintet.

A gazdaság helyzetéről szólva kifejtette: idén a magyar gazdaság zsugorodik, jövőre ugyanakkor már beruházási és növekedési trendfordulót vár a kormány. Hozzáfűzte: már most is vannak olyan ágazatok és gazdasági területek, amelyek teljesítménye meghaladja a válság előtti szintet. Ilyen például az ipar, a feldolgozóipar, a külkereskedelem, a turizmus, valamint az aktivitási és foglalkoztatási ráta.

Matolcsy: Sikerült a költségvetést stabilizálni

A magyar kormány képes volt arra, hogy a GDP-arányosan 82 százalékot meghaladó örökölt államadósságot sikeresen csökkentse. Emellett - mint azt az Európai Bizottság (EB) is elismerte - sikerült a költségvetést stabilizálni, és a hiányt tartósan 3 százalék alá szorítani. Matolcsy György hozzátette: Közép-Európában sem "szabadultak el" a költségvetési hiányok. Az államadósság csökkenő pályára állítása ugyanakkor nem általános az Európai Unióban, persze nem minden országnak olyan magas az államadóssága, mint Magyarországnak, Szlovákiában például az adósság fele a magyarnak, GDP-arányosan.

Véleménye szerint ha 2002-től nem következett volna be a "felelőtlen és hibás eladósodás", akkor Magyarország is Szlovákia szintjén tartana az államadósság szempontjából. Hozzátette: az államadósságot Magyarország új forrásokból is finanszírozza, vagyis a külső helyett a belső finanszírozásra állították át az államadósságot, így a magyar emberek egyre nagyobb mértékben finanszírozzák a magyar államot.

Malatinsky: A fejlődés alappillére Szlovákiában a gépjárműgyártás

Tomas Malatinsky szlovák gazdasági miniszter elmondta, hogy az EB aktuális őszi prognózisa szerint Szlovákiában az idén 2,6 százalékkal növekszik a gazdaság, ami Észtország után a legnagyobb növekedés az EU-n belül. Szlovákia a konszolidációs intézkedések ellenére megfelelő, helyes úton jár - jelentette ki a miniszter. Kifejtette, hogy a fejlődés alappillére Szlovákiában a gépjárműgyártás, a gépipar és az elektronikai ipar, ugyanakkor növelni kell a technológiaváltások tempóját.

A kormány célja, hogy Szlovákia a jelenlegi termelői helyzetből folyamatosan alakuljon kutatói országgá is: a további gazdasági növekedés ugyanis paradigmaváltást követel, a termelőknek együtt kell működniük a kutatókkal, fejlesztőkkel. A szlovák gazdasági miniszter szerint a gépjárműipar a jövőben is nagy szerepet fog játszani a szlovák gazdaságban, és ez együttműködési terület lehet Magyarországgal is, azaz a szlovák mellett a magyar vállalkozások is részt vehetnek a szlovák kormány most előkészítés alatt álló e-mobilitás platformjában. Az együttműködés további területei között Tomas Malatinsky az energiabiztonságot említette.

Szándéknyilatkozatot írtak alá a magyar-szlovák kereskedelmi kamara megalakításáról

A pénteki fórumon Parragh László, az MKIK és Peter Mihók, a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szándéknyilatkozatot írt alá a magyar-szlovák kereskedelmi kamara megalakításáról. A Szlovákiában bejegyzendő kamara célja a két ország közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok elősegítése lesz.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1632, 'source_type': 'media', 'source_id': 9535, 'target_type': 'article', 'target_id': 122690, 'relation_type': 'describes'}