Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új törvényi lehetőségek a nemzetiségek számára

Néphagyományokról, kulturális értékekről, a nemzetiségi oktatás helyzetéről, módszertani változatosságáról  tanácskoztak azon a konferencián, amelyet  Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara szervezett november 16-án - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), szombaton.


Dátum: 2012-11-17 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:01.011361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a tanácskozás három nemzetiségi csoport, a szlovák, a román és a német anyanyelvi szekcióban zajlott. Az esemény fővédnöke dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára volt.

A találkozón részt vettek többek között a szlovák és a román főkonzul, valamint a német tiszteletbeli konzul, és az országos kisebbségi önkormányzatok elnökei. Latorcai Csaba az "Új lehetőségek a nemzetiségek számára a nemzetiségi törvény tükrében" címmel tartott plenáris beszédet, melyben kiemelte: "Magyarország Kormánya különleges értékként tekint az ország több évszázadon átívelő sokszínűségére.

A nemzetiségi kultúrák tudatos ápolása nemcsak nemzetközi kötelezettségvállalás, hanem hosszú távú nemzeti érdekünk is. Fontos, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megfelelő színvonalú intézményhálózattal és erős közösségekkel rendelkezzenek kulturális önazonosságuk megőrzése és erősítése érdekében."

Latorcai Csaba beszédében a kormány nemzetiségpolitikájának egyéb aktuális kérdéseire is kitért és beszélt a nemzetiségi törvény fokozatosan életbe lépő szabályairól is.

Kapcsolódó elemek