Több mint ezer bűnözőt engedtek feltételesen szabadlábra
Az elmúlt négy hónap alatt - a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának március elsejei hatályba lépése óta - 1368 elítéltet engedtek feltételesen szabadlábra - derült ki Bárándy Péter igazságügy-miniszter válaszából, amelyet Répássy Róbert fideszes képviselő írásbeli kérdésére adott.
Dátum: 2003-07-22 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:27.550286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A büntetés-végrehajtási intézetekből szabadult bűnözők 75 százalékát korábban vagyon elleni bűncselekmények - többek között lopás, csalás, sikkasztás, jármű önkényes elvétele - miatt ítélték el. A fennmaradó mintegy 350 személy ennél súlyosabb, például erőszakos bűncselekmények elkövetéséért került börtönbe. A felpuhított Btk. következtében most ők is elhagyhatták a börtönt, vagy a fegyházat.
Répássy Róbert szerint a legmegdöbbentőbb az, hogy a büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításával a kormánykoalíció biztosította a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét a többszörös visszaesőknek és azoknak, akik a háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt üzletszerűen, vagy bűnszövetségben követték el. A fideszes képviselő elmondta: ez a számadat folyamatosan növekszik, hiszen amint letelik egy-egy elítélt kötelezően letöltendő szabadságvesztése, a büntetés-végrehajtási bírók mérlegelik a szabadlábra bocsátást. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett nehézfiúknak is elengedhetik a büntetésük egy részét: fogház esetén annak egyharmadát, börtönnél az egynegyedét, míg fegyháznál az egyötödét. - Az Orbán-kormány idején meghozott szigorítás egyik lényeges eleme éppen az volt, hogy a szakzsargonban megrögzött bűnözőnek nevezett többszörös vissaesőket és a bűnszövetségben elkövetőket kizárták ebből a kedvező elbírálási lehetőségből, vagyis nekik mindenképpen le kellett tölteniük a kiszabott ítéletet - hangsúlyozta Répássy.
Bárándy Péter igazságügy-miniszter 2003. április 7-én egy interpellációra adott válaszában elismerte, hogy csak márciusban 728 elítélt került szabadlábra. Majd egy július 15-én kelt írásbeli kérdésre adott válaszban arról tájékoztatta Répássy Róbertet, hogy április, május és június hónapokban összesen 640 elítéltet engedtek ki. A miniszter adatai szerint tehát a Btk. enyhítő rendelkezései miatt június végéig 1368 elítélt került szabadlábra. Répássy megjegyezte: Bárándy Péter a maga cinikus stílusában ezt azzal magyarázta, hogy a bírák is úgy látták, a régi, szigorú törvényi szabályozás nem volt helyes. Érdekessége a válaszlevélnek, hogy a miniszter kifogásolta a képviselő által használt "bűnöző" megfogalmazást, mivel "szakmailag az elítélt kifejezés a helyes". A fideszes politikus szerint ez a gyakorlat károsabb a társadalomra az amnesztiánál, amikor csak a vétség kategóriájába tartozó cselekmények elkövetőit engedik szabadon.
Magyar Nemzet, Kis Ferenc, 2003. július 22.