Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez óriási visszatartó erő lesz a következő időszakban"

A visszaszerzett földek közül, ami természetvédelmi szempontból értékes, maguknál tartják, azokat pedig, amelyek eddig is művelés alatt voltak, továbbadják helyben lakó családi gazdálkodóknak, az osztrák állampolgárok, illetve a zsebszerződéses személyek helyett - jelentette ki Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Ugyanitt Budai Gyula államtitkár rámutatott, a 2013 júliusától hatályos új Büntetőtörvénykönyvben már önálló tényállás a zsebszerződés felhasználása, illetve létrehozása.


Dátum: 2012-11-18 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:04.568841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tRácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a Vasárnapi újságnak elmondta, a védettségi szint helyreállításáról szóló törvény alapján a kárpótlás során jogellenesen magántulajdonba került védett területeket kötelező visszavenni állami tulajdonba. Erre 1995-től minden évben jutott néhány százmillió forint, majd 2004-től megszűnt a forrás. Ezt élesztette fel a mostani kormányzat, amely a múlt év végén 450 millió forint átcsoportosításáról döntött az Őrségi Nemzeti Parkhoz, idén pedig 600 millióról az ország kilenc nemzeti parkja számára, így az említett törvény végrehajtására összesen 1 milliárd 50 forint jut.', 'Ennek során a zsebszerződéses területekre koncentrálnak, a rendelkezésre álló forrásból mintegy 1700 hektárt sikerül újból állami tulajdonba venni, amelyek a nemzeti parkok vagyonkezelésébe kerülnek. A visszaszerzett földek közül, ami természetvédelmi szempontból értékes, maguknál tartják, azokat pedig, amelyek eddig is művelés alatt voltak, továbbadják helyben lakó családi gazdálkodóknak, az osztrák állampolgárok, illetve a zsebszerződéses személyek helyett – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium tisztségviselője.

\xa0

Nem elég mindenre a meglévő pénz', 'Rácz András hangsúlyozta, a tárcaközi bizottság ülése is felhívta a figyelmet arra, hogy a jogellenes ügyletet kötő idegen gazdák hoppon fognak maradni, hiszen a kisajátítás során az ingatlannyilvántartásba bejegyzett magyar tulajdonos kapja a kártalanítást, illetve vásárlás esetén a vételárat. A területeket zsebszerződéssel birtoklók semmit nem kapnak az államtól.', 'A helyettes államtitkár azonban azt is elmondta, a zsebszerződések által érintett földek volumene sokkal nagyobb, mint amennyinek a visszaszerzésére az 1 milliárd 50 millió forint lehetőséget ad. „De ennek is örülni kell, hiszen eddig semmi sem volt erre” – fogalmazott Rácz András. A Vidékfejlesztési Minisztérium tisztségviselője hozzátette, a kormány elé idén olyan előterjesztés kerül, amely hasonló célra 2013-ban 2 milliárd forintot irányoz elő.

\xa0

Sok a szóbeszéd, de óvni kell a legálisan dolgozókat', 'Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere azt mondta, sok szóbeszéd járja a környező falvakban a földek tulajdonjogát illetően. Ez a kérdés nagyon érzékeny, amit meg kell oldani. Az önkormányzati vezető, aki egyben fideszes országgyűlési képviselő szintén hangsúlyozta, hogy vannak olyan osztrák gazdák, akik teljesen legálisan jutottak magyarországi területhez, és számukra nagyon sértő, amikor a magyarok „zsebszerződéseseznek”. A cél az, hogy el legyenek különítve a földjükön legálisan dolgozók a jogszerűtlenül földhöz jutott személyektől. Ha ez sikerül, aki mindenki békében megművelheti a saját területét – fogalmazott a Vasárnapi újságban Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere.

\xa0

Óriási visszatartó erő

\xa0

Budai Gyula államtitkár, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság elnöke azt mondta, törvénymódosítási, illetve esetleg új jogszabályokra tett javaslataikkal igyekeznek minden kiskaput lezárni. Az új földforgalmi törvényben például szerepel a hatósági jóváhagyás, amelynek lényege, hogy a szerződésekhez előzetes hatósági jóváhagyás kell. Emellett a 2013 júliusától hatályos új Büntetőtörvénykönyvben már önálló tényállás a zsebszerződés felhasználása, illetve létrehozása.', 'A bizottság azt is szeretné elérni, hogy a zsebszerződésekből adódó követelést állami úton nem lehessen érvényesíteni. Ez azt jelenti, hogy a vásárló, amennyiben a bíróság a megállapodást semmisnek nyilvánítja, nem a vételárat nem tudja visszakövetelni. „Ez óriási visszatartó erő lesz a következő időszakban” – fogalmazott Budai Gyula államtitkár a Vasárnapi újságban. Hozzátette: nem kizárt, hogy a zsebszerződéssel külföldi személynek juttatott földeket az állam kisajátíthatja, illetve él elővásárlási jogával, majd bérbe adja őket helyben élő gazdáknak.', 'A Vidékfejlesztési Minisztérium tisztségviselője azt is elmondta, a bizottság nemcsak Győr-Moson-Sopron megyében, hanem a zsebszerződések által más, jelentősen érintett helyeken, így Vasban, Zalában és Somogyban is tart majd kihelyezett ülést.']

Kapcsolódó elemek