Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 2013-as költségvetésen és az adótörvényeken is változtathat a Ház

A jövő évi költségvetést érintő kiigazításokat, valamint 2013-ra vonatkozó adóváltoztatásokat is elfogadhat hétfői ülésén az Országgyűlés. A képviselők emellett szavazhatnak például a pénzügyi ombudsman intézményének létrehozásáról, ugyanakkor az új választási eljárási törvény zárószavazására nem kerül sor.


Dátum: 2012-11-19 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:05.562618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA Ház ülése ezúttal is 13 órakor, a megszokott rendben kezdődik, vagyis előbb a napirend előtti felszólalásokra, majd az interpellációs időszakra kerül sor, amit az azonnali kérdések, majd a kérdések követnek.\xa0 A határozathozatalok során elsőként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács tavalyi beszámolóiról döntenek, ezt követően pedig több nemzetközi szerződés kihirdetéséhez járulhat hozzá a parlament.

\xa0\xa0\xa0

Az Országgyűlés ismét állást foglalhat annak a két törvényjavaslatnak az ügyében, amelyeket Áder János köztársasági elnök küldött vissza a közelmúltban. Az államfő az október elején elfogadott hulladéktörvény több pontját vitatta, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, egy héttel később megszavazott jogszabály rendelkezéseit pedig hiányosnak ítélte.

\xa0\xa0\xa0

A képviselők emellett különböző törvények módosításával létrehozhatják a pénzügyi jogok biztosa tisztséget, valamint változtathatnak a kisajátítás szabályain is. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett költségvetési kiigazításokat a jövő évi adóváltozásokkal együtt fogadhatják el. A Ház ugyanis előző ülésén ebbe a javaslatba foglalta például a bankadó fenntartását, a pénzügyi tranzakciós illeték megemelését, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését. A kormány 2013-as adóváltoztatásainak fókuszában mindenekelőtt a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcsrendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. A javaslat szerint egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást, és ezzel megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'A kormánypártok választási eljárási törvényjavaslatáról az előzetes napirenddel ellentétben ugyanakkor hétfőn nem dönthetnek, mert ahhoz a házszabályban előírt határidőig nem készítették el a szavazáshoz szükséges egységes javaslatot.\xa0 A határozathozatalokat követően a kabinet egészségügyi törvénymódosításairól kezdődik általános vita. A kormány újabb ágazati salátatörvénye egyebek mellett jogi alapot teremt arra, hogy Magyarország az Eurotransplant teljes jogú tagjává váljon, továbbá visszaszorítaná a gyógyszerhamisításokat is.']

Kapcsolódó elemek