Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz jelöltje nyerte az időközi választást Szamosszegen

A Fidesz-KDNP jelöltje szerezte meg a legtöbb szavazatot a vasárnapi időközi választáson Szamosszegen - közölte a nem hivatalos végeredményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település megbízott jegyzője.


Dátum: 2012-11-19 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:05.896978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth László elmondta: a polgármesteri tisztségért ketten indultak, közülük Gergely Lajos, a kormánypárt jelöltje 621 szavazatot gyűjtött össze, megelőzve a független Kiss Jenőnét, aki 303 szavazatot kapott. A hat képviselői mandátumra összesen tizenegyen jelöltették magukat, az önkormányzati testületbe végül négy független, egy fideszes és egy jobbikos jelölt jutott be.

Az 1560 választásra jogosult szavazópolgárból 924-en adták le voksaikat, ami 59 százalékos részvételi arányt jelent - tette hozzá a jegyző. A voksolást azért kell megtartani az 1830 lelkes szabolcsi községben, mert a helyi önkormányzati képviselő-testület szeptember 11-én feloszlatta magát.

Kapcsolódó elemek