NFM: új határátkelőhelyek létesülhetnek
Több mint ötven új közúti határátkelőhely létesülhet Magyarország és Románia között - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2012-11-19 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:09.971307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken arról állapodott meg Ovidiu Ioan Silaghi román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel és Septimiu Buzasu közlekedési államtitkárral, hogy megkezdik a tárgyalásokat a közös határszakaszon kijelölendő, a tervek szerint 57 új közúti határátkelőhely megépítését lehetővé tevő keretegyezményről.
A szatmárnémeti, közúti és vasúti témában folytatott megbeszélésen a román fél a belügyminisztérium államtitkárát jelölte ki főtárgyalónak, míg magyar részről Völner Pál vezeti az egyeztetéseket - áll a dokumentumban.
A tárca tájékoztatása szerint a tervezett magyar-román keretegyezmény a Szlovákiával létrejött és ratifikált, államhatáron található és megépítendő utakhoz tartozó közúti határátkelőhelyekről szóló megállapodás mintájára készülne. A dokumentum mellékletében nevesítendő utak, hidak, kompok, kerékpárutak létrehozása és fejlesztése újabb, külön államközi szerződések megkötése nélkül is lehetségessé válik. Az egyezmény közös elfogadásával a tervezett útszakaszok gyorsabb ütemben épülhetnek meg a helyben rendelkezésre álló forrásokból, uniós vagy egyéb támogatással - emelték ki.
A minisztérium tájékoztatása szerint a magyar-román határszakasz 448 kilométer hosszú, amelyen jelenleg 10 közúti határátkelő van, egymástól átlagosan 45 kilométer távolságra. A felmérések szerint további 57 határátkelő kiépítésére várható reális igény. Megvalósításuk esetén a határt 6,7 kilométerenként lehet majd keresztezni, ami nyugat-európai példák alapján is kielégítőnek mondható - olvasható a közleményben.