Ötvenöt milliós SAPARD-támogatás Mórahalomnak
A helyi infrastruktúra fejlesztésére 55 millió forintot meghaladó összegű SAPARD-támogatást nyert négy pályázattal a Csongrád megyei Mórahalom; a városban ezzel összesen csaknem 80 millió forint értékű beruházás valósul meg.
Dátum: 2003-07-23 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:28.164802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán fideszes polgármester elmondta: a pénzt az önkormányzat út és gázvezeték építésére, tanyai iskolákban telekunyhók kialakítására, valamint az ipari parkban új piactér létesítésére nyerte el.
A támogatás nagyobb részét útépítésre fordítják: a 34,9 millió forintos fejlesztéshez a SAPARD 26,2 millió forinttal járul hozzá.
A külterületi lakosság elszigeteltségének csökkentését szolgálják majd a két tanyai iskolában kialakítandó, internetes hozzáférést is biztosító telekunyhók, amelyekben számítógépek, szerver, nyomtató, CD-író és fénymásoló áll majd a lakosság rendelkezésére.
A beruházás mintegy 7 millió forintos költségéhez a SAPARD közel 5 millió támogatást nyújt.
A mezőgazdasági vállalkozásokból élő külterületi lakosság bekapcsolása a gázhálózatba 24,6 millió forintos fejlesztés, amihez a sikeres pályázattal 18,4 milliárd forint forráshoz jutott a város.
Az ipari parkban felépítendő új piactér a tervek szerint a legkorszerűbb követelményeknek is meg fog felelni; a 12 millió forintos beruházás költségének a felét adja a SAPARD.
Az előkészületek megkezdődtek, az év végére mind a négy beruházással elkészülnek - mondta a polgármester.
Nógrádi Zoltán beszámolt arról is: Mórahalom az idén csaknem 130 projektet küldött hazai és nemzetközi pályázatokra. Az elmúlt 10 évben elérte a milliárdos nagyságrendet az a támogatás, amit különböző programokon nyert el a város.
MTI - fidesz.hu