Banai: Az állam nem veszi át a szállítói tartozásokat
Az önkormányzatok adósságából sem a szállítói tartozásokat, sem az uniós támogatások előfinanszírozására felvett hiteleket nem veszi át az állam, átvállalja ugyanakkor a magánszemélyektől felvett kölcsönöket – mondta Banai Péter Benő költségvetésért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén.
Dátum: 2012-11-19 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:13.370746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület megtárgyalta az idei költségvetéshez a nemzetgazdasági miniszter által beterjesztett módosítást, és azt 16 igen szavazattal, 5 ellenében általános vitára alkalmasnak találta.
Az előterjesztés egyebek mellett az önkormányzati hitelek átvállalását, az előtörlesztésükhöz biztosított támogatást, az MNV hatékonyabb forrásbevonását, valamint a Kossuth tér átalakítását érinti. A javaslat a büdzsé fő számait módosítja ugyan, de az uniós elszámolású ESA-egyenlegen nem változtat.
Az államtitkár az ülésen közölte azt is: az ötezer feletti lakosságszámú települések adósságát 40-70 százalék között vállalná át az állam – ez jövőre várható -, az iparűzésiadó-bevételek függvényében. Elmondta azt is, hogy az egészségügyhöz kapcsolódó adósságokat külön kezeli majd a kormány.