Budai a KAP aktuális kérdéseiről egyeztet
Kétoldalú tárgyalásokat folytat és részt vesz a berlini Magyar Nagykövetség által szervezett Magyar Szüret rendezvényen Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára november 20-21-én - olvasható a vidékfejlesztési tárca keddi közleményében.
Dátum: 2012-11-20 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:24.022106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, Budai Gyula a hivatalos látogatás során a Közös Agrárpolitika aktuális kérdéseiről, valamint a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó fontosabb feladatokról Hans-Michael Goldmannal, a Szövetségi Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnökével egyeztet.
Gerd Müller élelmiszerügyekért és fogyasztóvédelemért felelős parlamenti államtitkárral, Peter Bleser, parlamenti államtitkárral élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelemi ügyeket tekintenek át, valamint az ezekkel a témakörökkel kapcsolatos további magyar-német együttműködésekről is szó esik - áll a közleményben.
A dokumentum szerint Budai tárgyal Volker J. Petersennel, a Raiffeisen Verband főtitkárával is és érdekképviseleti kérdésekről, valamint a MAGOSZ-szal való szorosabb kapcsolat kiépítéséről folytat megbeszélést Helmut Bornnal a Német Parasztszövetség főtitkárával - zárul a közlemény.