Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatják a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

A kormány 2013-ban is támogatja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását - tájékoztatta keddi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t. A munkáltatók 2012. december 16-ig pályázhatnak bérköltségre és a megváltozott munkaképességből fakadó többletkiadások támogatására.


Dátum: 2012-11-20 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:27.565170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pályázat célja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése, a képzettségüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkavégzés feltételeinek biztosítása, az állapotukból adódó hátrányok kiegyenlítése tartós foglalkoztatás keretében - áll a közleményben. A támogatással erősíteni kell az úgynevezett tranzitfoglalkoztatást is, amely a megváltozott munkaképességűek visszavezetését segíti a nyílt munkaerőpiacra.

A munkáltató akkor részesülhet költségvetési támogatásban, ha a megváltozott munkaképességű embereket tartósan alkalmazza, vagy vállalja a tranzitfoglalkoztatását. A vissza nem térítendő támogatáshoz utófinanszírozással jutnak hozzá a pályázók.

A támogatást a szaktárca nyújtja, a pályázati eljárást a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) bonyolítja le. A kiírás az NRSZH honlapján http://nrszh.kormany.hu/palyazati-kiirasber-es-koltsegtamogatashoz érhető el - zárul az Emmi közleménye.

Kapcsolódó elemek