Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat tiltakozik a Templomhegy látogatása ellen

Heves palesztin tiltakozást váltott ki, hogy az izraeli hatóságok kedden hallgatólagosan engedélyezték ortodox zsidók egy csoportjának látogatását a jeruzsálemi Templomhegyen.


Dátum: 2003-07-23 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:29.343234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jasszer Arafat palesztin elnök kedd este összehívta a Rámalláhban képviselt országok diplomáciai megbízottait, akik előtt megbélyegezte az izraeliek eljárását. Arafat hozzátette, hogy mások mellett közbelépésre kérte II. János Pál pápát is - jelentette a dpa német hírügynökség.

Szemtanúk elmondása szerint az ortodox csoport zsidó rítusokat végzett a területen, ahol a zsidók időszámításunk szerint 70-ben lerombolt második temploma állt. A muzulmánok és a Templomhegy iszlám őrzőinek erélyes tiltakozására izraeli rendőrök elvezették az ortodox zsidókat.

2000. szeptember 28-án a hivatalban lévő Ariel Saron izraeli miniszterelnök demonstratív sétát tett az iszlám fontos szent helyén, ami zavargásokhoz és a mostanáig is tartó palesztin népfelkelés, az intifáda kitöréséhez vezetett. A nem muzulmánoknak azóta tilos volt a területre lépni, amelyen az iszlám két legjelentősebb mecsete - az al-Aksza mecset és a Szikladóm - áll. Izraeli sajtójelentések szerint az izraeli hatóságok nemrégiben mégis hallgatólagosan engedélyezték, hogy izraeli csoportok és turisták felmenjenek a jeruzsálemi óváros keleti peremén elterülő fennsíkra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek