Fidelitas: a gyermekek védelme mindenek felett áll
A Fidelitas a napokban ismét elindítja hagyományos országos jótékonysági kezdeményezését - közölte portálunkkal Ágh Péter, az ifjúsági szervezet elnöke, kedden.
Dátum: 2012-11-20 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:32.193868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja: november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A gyermekek érdekeit mindenek felett védeni kell, így minden eszközzel fel kell lépni az ellen, hogy a kizsákmányolás, a gyermekmunka és a gyermekprostitúció megfossza a legkisebbeket a gyermekkoruktól. Az elmúlt évtizedekben a világ és hazánk is sokat lépett előre a gyermekjogok tekintetében.
A Fidelitas ennek részeként ösztönözte a gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósításáról szóló törvény elfogadását és a gyermekbarát meghallgató szobák létrehozását a kapitányságokon. Közleményében Ágh rámutat, hogy erre azért is volt szükség, mert a 2010-es bűnügyi statisztikák szerint Magyarországon a gyermek-, és fiatalkorúak sérelmére 15 ezernél több bűncselekmény történt, a 14 évnél fiatalabbakat pedig több mint 6000 bűncselekmény érintett.
Közlése szerint a számok is mutatják: a gyermekek védelmezése ma is aktuális feladat. A gyermekekért a jogi szabályozásokon túl mindenki tehet a maga módján is, ezért a Fidelitas a napokban ismét elindítja a hagyományos országos jótékonysági kezdeményezését. Ágh Péter közleménye végén emlékeztet, hogy a tavalyi Csillagszóró elnevezésű akció keretében több mint 30 szociális és gyermekvédelmi intézményébe juttatták el a felajánlásokat.