Folytatódik az új Ptk. tárgyalása
A parlament ülése reggel kilenc órakor kezdődik, a képviselők - napirend előtti felszólalások nélkül - rögtön az új Ptk.-t kezdik tárgyalni.
Dátum: 2012-11-21 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:34.010959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kabinet július 11-én nyújtotta be a törvénykönyvről szóló javaslatot, amelyet a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozott ki. A kormány korábban az előterjesztés újdonságai között említette, hogy a családjogi törvény rendelkezései integrálódnak a Ptk.-ba, továbbá kibővülnek a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések, és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást is beépítik a javaslatba. Emellett az előterjesztés pontosítja például a rokontartás, az örökbefogadás és a gyámság szabályait is.
A törvénykönyv általános vitáját három ülésnapra osztották szét, a képviselők először szeptember 26-án, majd október 3-án mondhatták el véleményüket, az általános vita utolsó felvonását azonban a Fidesz-frakció kérésére elhalasztották. Az azóta eltelt időben a KDNP-frakció a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályok elhagyását kérte. Módosító javaslatukban ezt egyebek mellett azzal indokolták, hogy a családok védelméről szóló törvény rendelkezései fogalmilag ellentétben állnak a bejegyzett élettársi kapcsolattal.
Az ülésnap másik vitája a Bethlen Gábor Alapról szóló törvénymódosítás lesz. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter javaslatában egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az alap támogathasson önkormányzatokat, továbbá az intézményeiket is.