Rémálom a sógoroknál
Dátum: 2012-11-21 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:37.851248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: Ezerszer, millió helyen beszéltünk már e problémáról. De amíg a magyar politikusok csak megszokott fordulataik között emlegették azt, hogy megvédik az országot a spekulációtól és véget vetnek a földek kiárusításának, addig mindenki nyugodtan hajtotta álomra a fejét az osztrák nagykövetségen is. A kellemetlen ébredést minden bizonnyal az okozhatta, hogy a húszévnyi szónoklat után most megjelent egy konkrét jogszabálytervezet is a parlament előtt. Egy olyan javaslat, ami nemcsak elvi óhajként, hanem a gyakorlatban is felszínre hozhatja a magyar föld körüli spekulációt. Véget vethet annak az időszaknak, amikor a helybeliek számára is rejtély maradt, ki a tulajdonosa, bérlője, valódi művelője a falu határának.
Rendeződhetnek végre a földkárpótlással szétzilált, itt-ott már anarchikussá váló hazai birtokviszonyok. Egyértelmű és egyszerű lesz a helyzet, mint a matematikában a kétszer kettő. Az kaphatja meg a földet, aki valóban termel rajta, ráadásul nem a földgolyó, vagy az ország másik végén, hanem az adott környéken lakik.