A kormány kivezeti a kiskereskedelmi és telekommunikációs különadót
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Európai Bizottság nyitott kapukat dönget, amikor azt kéri a magyar kormánytól, hogy 2013. január elsejével vezesse ki teljes egészében az átmeneti jelleggel bevezetett, egyes ágazatokat - így a kiskereskedelmet és a telekommunikációs szektort - terhelő különadókat.
Dátum: 2012-11-21 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:48.412431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szaktárca azután küldött közleményt az MTI-nek, hogy az Európai Bizottság szerdán hivatalosan felszólította Magyarországot, hogy két hónapon belül változtassa meg a kiskereskedelmi és a távközlési ágazatra vonatkozó különadókról szóló jogszabályát, különben az Európai Bíróság elé terjesztheti az ügyeket.
A magyar kormány ettől a kéréstől függetlenül, korábbi elhatározásához híven 2013. január elsejével teljes egészében megszünteti az átmeneti jelleggel bevezetett, egyes ágazatokat - így a kiskereskedelmet és a telekommunikációs szektort - terhelő különadókat. Ugyanakkor a magyar kormány meg van győződve arról, hogy a hatályos magyar szabályozás teljes mértékben összhangban áll az uniós joggal - áll a közleményben.
A gazdasági tárca hangsúlyozza azt is, hogy a kormány az adórendszer átalakítása során emellett olyan adónemek bevezetéséről döntött, amelyek hosszú távon is kiszámíthatóvá teszik az államháztartást, továbbá illeszkednek azon elképzeléséhez, hogy az adóterhelés súlypontja a jövedelmeket terhelő adókról egyre inkább a fogyasztási, forgalmi típusú, illetve a káros externáliákat terhelő adókra helyeződjön át.