Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A NATO-nak új típusú kihívásokkal kell szembenéznie

Új típusú biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie a NATO-nak, amelyeket a tagállamok egyre karcsúsodó védelmi költségvetése mellett kell kezelnie - mondta az Országgyűlés elnöke egy keddi budapesti nemzetközi konferencián. Martonyi János beszédében aláhúzta: a szövetség a biztonság sarokköve marad, Hende Csaba pedig nemzeti érdeknek nevezte a nyugat-balkáni jelöltországok felvételét a NATO-ba. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az észak-atlanti katonai szövetség békepartnerségi programja hasznos eszköz, hiszen hatékonyan segíti a szövetség céljainak elérését, a biztonság megteremtését.


Dátum: 2012-11-22 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:54.295355, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házelnök a májusi, chicagói csúcstalálkozó jelképes, de nem feltétlenül pozitív üzenetének tekintette, hogy tagfelvételről nem született döntés, miközben négy állam kíván csatlakozni a NATO-hoz. Kövér László fontos érdeknek nevezte, hogy a nyugat-balkáni államok felvételével növekedjen a térség stabilitása.

Martonyi: A szövetség a biztonság sarokköve marad

Martonyi János külügyminiszter kiemelte, a NATO chicagói csúcstalálkozója megerősítette, hogy a szövetség továbbra is a biztonság sarokköve marad, és a tagállamai közötti szolidaritásnak nem szabad kiüresedett gondolattá válnia. A szervezetre senki sem tekinthet úgy, mintha visszalépne, meghátrálna korábbi elkötelezettségétől - közölte.

Mint mondta, Chicagóban jó utat jelöltek ki a tagállamok; a modern, jól képzett haderő, az együttműködés és a partnerség fontos célok maradnak. Ugyanakkor a jelenlegi válság "ébresztőt fújt Európának", fel kell nőnie a kihívásokhoz - mutatott rá. Hozzátette, Európának megnőtt a felelőssége, de kevesebb forrásból gazdálkodhat. Kitért arra is, hogy a chicagói csúcs egyik legfontosabb eredménye a NATO nyitott ajtók politikájának megerősítése volt. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azt mondta, ez volt az utolsó bővítés nélküli csúcs - emlékeztetett a tárcavezető. Úgy fogalmazott, a bővítés lendületét fenn kell tartani, mert ez a NATO hitelességét is erősíti.

Hende: Nemzeti érdek a nyugat-balkáni jelöltországok felvétele

Hende Csaba honvédelmi miniszter a NATO partnerségi hálózatával és a képességfejlesztéssel kapcsolatban szorgalmazta a transzatlanti együttműködés fejlesztését. Ugyanakkor megerősítette, hogy a gazdasági válság a katonai kiadásokra is hatással van. A miniszter a partnerség jó példájaként beszélt a közép-európai együttműködésről, valamint a visegrádi országok kapcsolatáról. Előbbiről szólva elmondta, a helikopterpilóták képzésében, a vegyvédelem és a műveleti logisztika képességeinek megosztásában értek el sikereket, és ez hosszú távon erősítheti a védelmet.

['\nKolinda Grabar-Kitarovic: A tagállamok fő célja a globális biztonság', 'Kolinda Grabar-Kitarovic, a NATO közkapcsolatokért felelős helyettes főtitkára kiemelte, a tagállamok fő célja a globális biztonság, amely a gazdasági fejlődés alapja is. A biztonságot a tagállamokban sem lehet természetesnek venni, rengeteg kihívással kell megküzdeniük ma is, hogy fenntartsák - mutatott rá. Hozzátette, a szövetségnek azonban sikerül felülkerekednie ezeken a kihívásokon. Véleménye szerint a transzatlanti kapcsolatok nagyon erősek ma is, és az Egyesült Államok Ázsia felé fordulása a NATO-t is erősíti. Arra is kitért, hogy miután a szövetségesek kivonulnak Afganisztánból, nem hagyják magukra az embereket, továbbra is segítséget nyújtanak az ország fejlődéséhez, az államépítéshez.

\xa0\xa0\xa0

A helyettes főtitkár beszéde után Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkárának kérdésére elmondta, nehéz a védelmi kiadások növelését kérni a tagállamoktól a jelenlegi gazdasági helyzetben. A források minél hatékonyabb felhasználása egyre fontosabb céllá válik - mutatott rá.', 'A partnerség segíti egy közös "biztonsági kultúra" kialakítását', 'Németh Zsolt azt mondta, a partnerek bevonása már nem kivétel, hanem szabály lett a NATO műveleteiben, hiszen felismerték: a nemzetközi kihívásokat csak szoros együttműködésben lehet kezelni, csak így lehet a rendelkezésre álló forrásokat a legjobban kihasználni.

Úgy fogalmazott, a NATO békepartnerség azért is hasznos, mert egy közös "biztonsági kultúra" kialakítását, megerősítését segíti, így az országok hatékonyabban háríthatják el a fenyegetéseket. A partnerségi program emellett ösztönzi a kapcsolatépítést az euroatlanti régión kívüli országokkal, így alkalmat nyújt a szélesebb körű eszmecserére - hangsúlyozta. Emlékeztetett arra: annak idején a NATO partnerségi programja tette lehetővé, hogy Magyarország a közép-európai térségben az elsők között kapjon meghívást a szövetségbe.']

Balla: A világ nagyon átalakult Magyarország NATO-csatlakozása óta

Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében kiemelte, a jelenlegi gazdasági válságban is fontos a hadiképességek megtartása, bár a források szűkösebbek. Minden országnak meg kell találnia a helyzetére legmegfelelőbb megoldást, ahogyan azt Magyarország is teszi - fűzte hozzá.

Balla: A világ nagyon átalakult Magyarország NATO-csatlakozása óta

Balla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében kiemelte, a jelenlegi gazdasági válságban is fontos a hadiképességek megtartása, bár a források szűkösebbek. Minden országnak meg kell találnia a helyzetére legmegfelelőbb megoldást, ahogyan azt Magyarország is teszi - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek