Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Rendnek kell lennie"

A főpolgármester alaptalannak tartja azt a következtetést, hogy az önkormányzatok nem részesülnének a közműadóból.


Dátum: 2012-11-22 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:31:56.101442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István egy más témában tartott budapesti eseményen csütörtökön azt mondta: álláspontja szerint az adót azért központilag szedik be, mert nemcsak a településeken belüli, hanem a települések közötti közművezetékek is forrást teremtenek. Kiemelte: olyat sehol nem hallott, hogy az önkormányzatok nem részesülnének ebből. Kitért a BKV finanszírozási helyzetére is, és utalt arra, hogy a december eleji kormányülésen téma lesz a budapesti közösségi közlekedés. Mint mondta, a miniszterelnök tisztában van azzal, milyen adottságot örökölt a városvezetés, és ahogy ebben az évben megoldották a közlekedési társaság működését, úgy a jövő évben is így lesz.

Tarlós István szólt arról is, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hajléktalanokra vonatkozó döntésével ellehetetlenült a polgármesterek kettős feladata, vagyis a város funkcionális használatának biztosítása és a hajléktalanokról való gondoskodás. Kijelentette: nem az a szabadság, ha bárki, bármikor megágyazhat aluljárókban, metrómegállókban, közterületeken, parkokban, középületek lépcsőházaiban, hanem az, ha komfortos szállásokon, biztonságosan, ember módjára élhetnek, és még munkát is kaphatnak.

A tiltott, közösségellenes magatartásformák önkormányzati szankcionálásának megszüntetésével kapcsolatban  leszögezte: az országban rendnek kell lennie, ez a többség igénye. Jelezte: nem kérdőjelezi meg az Ab szempontjait, ugyanakkor megjegyzi: egy dolog a jogelmélet, de ettől függetlenül van a hétköznapi élet a maga írott és íratlan szabályaival, s várospolitikusként arra kéri a testületet, hogy ezt is vegye figyelembe.

Kapcsolódó elemek