Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez lenne a Bajnai-Oszkó féle sikeres gazdaságpolitika?!

Oszkó Péter szerint a Bajnai kormány idején, amikor ő pénzügyminiszter volt, kifejezetten sikerese válságkezelés zajlott. Nézzük mit is tud felmutatni Bajnai Gordon és Oszkó Péter.


Dátum: 2012-11-22 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:02.833541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kormányzásuk alatt - folytatva a szocialista kormány hagyományait - nőtt az államadósság. Bajnai Gordon kormányprogramjának következtében több mint hat százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, átütemezték a nyugdíjkorrekciót, eltörölték a 13. havi nyugdíjat, szigorításokat vezettek be a családi juttatásokban, a gyes és gyed három helyett csak két évig járt, felfüggesztették a lakástámogatásokat, csökkentették a táppénz összegét, a "lehet kisebb lakásba menni" üzenettel elfogadták az ingatlanadót, amit azonban már nem volt lehetőségük bevezetni. Ezen felül úgy tervezték meg a 2010-es költségvetést, hogy lényegében minden jelentős költségvetési bevételi tételt felülterveztek és minden nagyobb kiadási tételt alulterveztek, vagy egyszerűen kihagytak. Ez lenne tehát a Bajnai Gordon - Oszkó Péter féle sikeres válságkezelő gazdaságpolitika?!

Ezzel szemben a második Orbán-kormány nem támogat semmiféle a Bajnai Kormány által alkalmazott válságkezelési módszert, így az Orbán kormány nem csökkenti a családi támogatásokat, megőrzi a nyugdíjak reálértékét, és nem vezet be ingatlanadót és csökkenő pályára állítja az államadósságot, a szigorú maastrichti kritériumoknak megfelelve 3% alatt tartja a költségvetési hiányt, és azoktól kér magasabb áldozatvállalást, akik korábban a terhekből kisebb részt vettek ki, viszont jó a teherbíró képességük.

Kapcsolódó elemek