Orbán Viktor jelentősen javítani akarja a magyar pozíciót
Jelentősen javítani szeretné Magyarország pozícióját az Európai Unió következő hétéves költségvetésén belül a magyar miniszterelnök.
Dátum: 2012-11-22 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:03.235977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen összeggel állna fel elégedetten a tárgyalóasztaltól, Orbán Viktor csak annyit mondott: "Majd ha kijövök, meglátjuk". Arra a kérdésre, hogy milyen esélyt lát a megállapodásra, a miniszterelnök azt felelte: "Ha nem lenne esély, nem mennék be".
Az uniós állam- és kormányfők rendkívüli találkozóját azért hívta össze Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, hogy döntsenek az unió 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretéről. A nettó befizető országokat tömörítő csoport az uniós költségkeret csökkentését szeretné elérni a válságra hivatkozva, továbbá az EU-s források hatékonyabb elköltését szorgalmazza.
A Magyarországot is sorai közt tudó "kohézió barátai" nevű országcsoport, amely nettó haszonélvező országokat tömörít, ugyanakkor fenntartaná vagy növelné az uniós források mennyiségét azzal érvelve, hogy ezek a pénzek a növekedésösztönzés és munkahelyteremtés hatékony eszközei. A Herman Van Rompuy által készített legutóbbi javaslat mintegy 75 milliárd euróval csökkentette az Európai Bizottság által javasolt eredeti, mintegy 1033 milliárd eurós főösszeget, a kohéziós, vagyis felzárkóztatási célokra elkölthető pénzt pedig a bizottság eredeti, 339 milliárdos javaslatával szemben 309,5 milliárd euróban maximálná.